A DAT Csoport új leányvállalata a DAT Magyarország

A német Automobil Treuhand GmbH (DAT) erőteljesen terjeszkedik az európai piacon, idén a holland és a lengyel cégek után, 2013. július 29-én aláírta magyarországi leányvállalata, a DAT Magyarország alapító szerződését. Az új cég szeptembertől budapesti központtal kezdi meg működését. A DAT Magyarország ügyvezető igazgatója Gergely László, őt kérdezzük az új cégről.


Gergely László, a DAT Magyarország ügyvezetője és Helmut Eifert, a Deutsche Automobil Treuhand ügyvezetője, aki egyben a DAT nemzetközi aktivitásaiért is felelős vezető

 

– Miért fontos a DAT Csoport számára a magyar piaci jelenlét?

– A magyar gazdaságban a gépjárműipar kiemelkedő jelentőséggel bír. A német kötődés hosszú évek óta megkérdőjelezhetetlen, hiszen a személygépkocsi-gyártásban – a már régen Magyarországon termelő Suzuki mellett – olyan német prémium márkák, mint az Audi, a Mercedes rendelkeznek gyártósorokkal. Ez idáig a gyártók (OEM), a márkaképviseletek, a javítók és egyéb partnerek a DAT által nyújtott szakmai támogatást csak harmadkézből kaphatták meg! A DAT Hungary hamarosan közvetlenül is ki tudja szolgálni partnereit a DAT magas színvonalú termékeivel, melyek segítségével a felhasználók versenyképesebbek lehetnek, és bízhatnak a piac egyik legjobb ár/érték arányú szolgáltatójában, amely a DAT!

– Milyen esélyt látnak a magyarországi üzletben, kik a célcsoportjaik?

– Hosszú távú cél a teljes piaci szegmens lefedése, de a DAT tulajdonosi szerkezete miatt (VDA, VDIK, ZDK) a javítói/kereskedői terület kiemelkedő fontossággal bír számunkra.

– Melyek a cégalapítás utáni, kezdeti időszak feladatai?

– Cégünk és szolgáltatásaink megismertetése a hazai piac szereplőivel, a programok fordítása, hazai üzleti, pénzügyi környezetbe illesztése, a járműértékelés magyar piacra történő aktualizálása, totálkáros, illetve visszavett járművek kereskedésének támogatása, és az ügyfelektől érkező visszajelzések alapján a piaci igények minél magasabb szintű kielégítése útján társaságunk meghatározó szerepre készül a piacon!

– Milyen termékekkel kívánnak a magyar piacon megjelenni?

– A DAT fő terméke, a SilverDAT gépjármű-javítási költségkalkulációs program. Kezdetben a SilverDAT CalculatePro, VIN, SilverDAT CalculateGlass, SilverDAT Calculate Dent szolgáltatási csomagokat hozzuk. Emellett kínálni fogjuk a SilverDAT myClaim programot is, mely egy új, ügyfélbarát kommunikációs felület a javítási műveletek, a kárrendezési folyamat irányítására, ellenőrzésére. A magyar szoftver verzió már fut az új SilverDAT generáció webes platformján. A VIN alapú pontos járműazonosítás is a program integrált része. Természetesen minden magyar nyelvű, és hazai árakkal kalkulál. Ugyancsak új az Európa Kód (€-code) rendszer, mely országhatárokon átnyúló, egységes gépjármű-azonosítást tesz lehetővé.

– Melyek a DAT üzleti alappillérei?

– A DAT Magyarország számára a megkérdőjelezhetetlen szakmai színvonal mellett a legfontosabb az ügyfélorientáltság! Tudnunk, értenünk kell a magyar piac sajátosságait! Ugyancsak ismernünk kell a piaci szereplők elvárásait, és kihasználva a DAT több mint 80 éves tapasztalatát, a legjobb szolgáltatóként meg fogunk felelni ügyfeleink elvárásainak!

– Sok sikert kívánunk!