Újra építkezik az Opel Szentgotthárdon

Alig két hónappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Joachim Koschnicke, az Opel alelnöke február 12-én a Parlamentben bejelentette a Flex gyár kapacitásbővítését, már elkezdődnek a kivitelezési munkálatok. Az eredetivel szerkezetileg teljesen megegyező, új csarnokkal a Flex gyár területe 1600 m2-rel növekszik. A vállalat vezetése azért döntött a kapacitás bővítése mellett, mert a jövőre induló, kiskategóriás, azaz 1,4 literesnél nem nagyobb motorok esetében különösen nagy keresletre számít.

Április első felében a munkálatok előkészítő fázisa zajlik, ezt követően folyik majd az acélszerkezet szerelése és a falburkolás. Az ütemtervek szerint a csarnok június végére lesz szerkezetkész, majd a padlóburkolás, valamint a gépészeti és elektromos munkálatok után várhatóan szeptember végére válik alkalmassá a telepítendő berendezések és gépek fogadására; a bővítési projekt kapcsán összesen 149 új berendezés és gép érkezik a Flex gyárba. A tervek szerint a munkálatok 2014 elején fejeződnek be, és a jövő év áprilisában már el is indulhat a próbagyártás az új sorokon.

Az Opel új motorgenerációjának több típusa is Szentgotthárdon, a tavaly szeptemberben átadott Flex gyárban készül – a rugalmas technológiának köszönhetően ugyanazokon a gyártósorokon. Idén februárban már elindult a középkategóriás, 1,6 literes benzines motor (MGE – middle-size gasoline engine) sorozatgyártása, ezt hamarosan követi az 1,6 literes dízelmotoré (MDE – middle-size diesel engine), jövőre pedig a kiskategóriás, 1,4 literesnél nem nagyobb benzinmotoroké (SGE – small gasoline engine).

A legújabb bővítéssel együtt az Opel szentgotthárdi összberuházása eléri az 1,4 milliárd eurót, az új Flex motorgyár teljes kapacitása megközelítőleg évi 600 ezer darab lesz, és a teljes felfutás végére a munkatársak létszáma megközelíti majd az 1500 főt.

Forrás: Opel sajtóinformáció, 2013. április 9.