Május közepén indul Romániában a roncsautóprogram
Május közepén indul Romániában a roncsautóprogram, amelyre az idén a román kormány mintegy 30 millió eurónak megfelelő lejt fordít – jelentette ki Rovana Plumb román környezetvédelmi miniszter a bukaresti közszolgálati rádióban.
A szaktárca hétfőn bocsátja közvitára a roncsautóprogramról szóló rendeletet, amely szerint a tíz évnél öregebb gépkocsik után a tulajdonosok 6500 lej (mintegy 1500 euró) értékű jegyet kapnak, amit felhasználhatnak egy új gépkocsi megvásárlására. Újdonságot jelent, hogy a kormány megnövelte az értékjegy árát a korábbi mintegy 900 euróról, ugyanakkor az új gépkocsi megvásárlásakor csak egy értékjegyet lehet felhasználni, ami összességében azt jelenti, csökkent a kedvezmény, hiszen az eddigi 2700 euró helyett az idén már csak 1500 eurós értékjegyet lehet felhasználni új autó vásárlására.
A miniszter leszögezte, hogy továbbra is lehet értékesíteni az értékjegyeket, amelyek nem névre szólóak. Mint mondta, azért tanúsítanak rugalmasságot ezen a téren, mert a felmérések szerint a kereskedés tiltása esetén számos értékjegy felhasználatlan maradna. Vannak ugyanis olyan szegényebb megyék, ahol nagyon nagy a 10 évnél idősebb autók száma, de nincs kereslet új gépkocsik iránt, más gazdagabb megyékben viszont nagy a kereslet az új járművekre. A kormány ezért megadja a lehetőséget, hogy az értékjegy-tulajdonosok, akik nem kívánnak új gépkocsit vásárolni, eladhassák a papírokat olyanoknak, akik új jármű megvásárlásában érdekeltek.
A tervek szerint hivatalosan április 22-én kezdődik a használt gépkocsikat begyűjtő cégek és az új járműveket forgalmazó társaságok kiválogatása, az értékjegyeket pedig május közepén kezdik kibocsátani.
A román kormány tavaly két részletben 171 millió lejt (39 millió euró) fordított erre a programra, ami 45 ezer használt gépkocsinak a forgalomból való kivonására volt elég. Tavaly Romániában 15 ezer új gépkocsit adtak el a roncsautóprogram keretében.