Törvénymódosításokkal egyszerűsödnek a közlekedési hatósági eljárások
Elfogadta az Országgyűlés a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Egyszerűsítési Programjának közlekedési feladataihoz kapcsolódó törvénymódosításokat 2013. március 11-én. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett változtatásokkal a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is egyszerűbbé válhat az idei év második felére. A biztosítói igazolást a továbbiakban nem kell majd a forgalmi engedély mellett tartani. A módosítások lehetővé teszik az igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, átutalásos és bankkártyás fizetését is.
Az új előírások szerint a balesetet szenvedett gépkocsik vezetői a helyszínen kötelesek kölcsönösen megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek. A biztosítási kötelezettség teljesítését, a szerződés érvényességét az erre feljogosított hatóságok elektronikus úton ellenőrizhetik majd a kötvénynyilvántartásban a jármű műszaki vizsgájakor és tulajdonosváltáskor.
A korábbi rendeletmódosítások nyomán számos közlekedési eljárás akár otthonról, az ügyfélkapun keresztül is kezdeményezhető és bonyolítható lesz októbertől. A törvénymódosítás megteremti a különböző igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, készpénz-átutalási megbízással vagy bankkártyával történő fizetésének lehetőségét. A járműnyilvántartás naprakészségét szolgálja, hogy a tulajdonosváltásokkal kapcsolatos, az eladó részéről szükséges bejelentések elektronikus úton is megtehetők lesznek a jövőben. Az új előírások legkésőbb 2013. július 1-jén hatályba lépnek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv támogatásával 2013 tavaszáig végrehajtja az Egyszerűsítési Programban rögzített jogalkotási feladatait. A tárca javaslatai alapján az idei év végéig összesen tizennyolc közlekedési hatósági, igazgatási eljárásban csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terhei. Három energetikai tárgyú eljárás egyszerűsítése már tavaly megvalósult. A minisztérium a járművek forgalomba helyezéséhez és a műszaki adatváltozások bejelentéséhez kapcsolódó négy hatósági eljárás finomhangolásán dolgozik még. A könnyítéseket megalapozó jogszabály-módosítások kihirdetése a következő hetekben várható.
Április végéig a közlekedési eljárásokban érintett kormányhivatalok és hatóságok 700 munkatársa számára komplex képzéseket tartanak az egyszerűsítésekről az ország kilenc pontján. Az ügyintézők teljes körű tájékoztatást kapnak a változásokról, így képesek lesznek a jogszabályokban megnyitott lehetőségekkel élve gyorsabban és rugalmasabban kiszolgálni ügyfeleiket.
A „Jogszabályok és folyamatok egyszerűsítése a közlekedési hatósági és igazgatási eljárásoknál” című, ÁROP 1.2.6/A-2011-2012-0005 kódszámú projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Forrás:
NFM közlemény, 2013. március 12.