Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. szeptember | Olvasson bele!

41 milliárd forintból bővíti győri központját az Audi

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. 

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. Várakozása szerint az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat, az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első 5 hónapban.

Magyarország az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően az új autóipari korszak nyertesei közé került, és erős nemzetközi versenyben, gazdaságpolitikai intézkedéseivel szerzett befektetőket keletről és nyugatról egyaránt - tette hozzá.     

Szijjártó Péter az elektromobilitásra kitérve kifejtette, hogy az új technológiák jelentőségét a gazdasági tényezők mellett a politikai folyamatok is növelik. A miniszter úgy látja, hogy a fenntarthatóság még sosem volt ilyen meghatározó az európai gondolkodásban, a környezetvédelmi megközelítés pedig nemzetközi szinten is új versenyhelyzeteket alakított ki. 

hirdetés

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a karbonsemlegesség 2050-re csak akkor vállalható, ha látszanak az ehhez szükséges fejlesztések pénzügyi eszközei is. Magyarország az észszerűség oldalán állva egyszerre tartja fontosnak a Föld jövőjét és Európa versenyképességét, ezért olyan gazdaságpolitikát támogat uniós szinten, amely sem a környezetet, sem a kontinens iparát nem teszi tönkre - közölte a tárcavezető.    

 Borkai Zsolt, Győr polgármestere (Fidesz) a város szerves részének és stratégiai partnerének nevezte az Audit, hiszen nem csupán családok ezreinek ad munkát, de a társadalmi felelősségvállalása is kiemelkedő. Az elektromos motorok gyártásának új korszaka a helyi munkaerő és a megyeszékhely számára is új fejlődési lehetőségeket hoz - hangsúlyozta.     Az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette, hogy a vállalat e-transzformációs projektje a gyártásra és a fejlesztésre egyaránt kiterjed. Jelentős mértékben bővül az elektromos hajtásrendszerek előállítása a győri üzemben, a fejlesztési központ pedig új műhellyel és tesztpadokkal bővül 2022 végéig - tette hozzá.     

Achim Heinfling az autóipar átalakulását meghatározó innovációk közül kiemelte az elektromos meghajtások és a digitális rendszerek jelentőségét. Az Audi Hungária - mint fogalmazott - ezen felül a fenntarthatóságot is meghatározó szempontnak tekinti, hiszen a cégcsoporton belül vezető szerepet játszik az elektromobilitásban. Üdvözölte egyúttal, hogy Magyarország kedvező környezetet teremt a beruházások számára, hiszen úgy látja, hogy ezek nem csupán vonzó és versenyképes munkahelyeket teremtenek, de a magyar gazdaság versenyképességét is erősítik.     

Az Audi Hungária győri üzeme az Audi- és Volkswagen konszern központi motorszállítója, amely a kedden bejelentett bővítést követően csaknem 13 ezer munkavállalónak fog munkát adni. Tavaly 2,3 százalékos visszaeséssel 2307 milliárd forint árbevételt értek el. A motorgyártás darabszáma 1 954 301-re esett vissza mintegy 10 ezres csökkenéssel. A vállalat a járműipart érintő változásokkal indokolta a kis mértékű visszaesést, de a tavalyi eredmények ismertetésekor márciusban közölték, hogy idén nem számítanak további csökkenésre, és újbóli növekedést is elképzelhetőnek tartanak.


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés