Sztrájkolnak egy miskolci autóipari cég dolgozói
Beszüntette a munkát szerda este hat órakor a miskolci SEGA (Starters E-Components Generators Automotive Hungary) Kft. dolgozói közül mintegy félszáz ember, az autóipari érdekeltségű társaság alkalmazottjai egyebek mellett alapbér-emelést, lojalitási és karácsonyi bónuszt, öt év munkaidő esetén jubileumi jutalmat követelnek a kínai tulajdonú cég vezetésétől.
Őri Zoltán, az Életre Tervezett Munkavállalók Szövetsége (ÉTMosz) helyi titkára az MTI-nek elmondta: a több mint 1600 dolgozót foglalkoztató társaság embereiből azért csak ennyien nem vették fel a munkát, mert a munkáltató jószerivel ellehetetlenítette a sztrájkolni készülőket, "embertelen körülmények" között, földön ülve, raklapokkal körülvéve kénytelenek tiltakozni.
A szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés határozatlan ideig tart. Hozzátette, hogy az eddigi bértárgyalások nem vezettek eredményre, a munkáltató pedig legutóbbi, az egyes munkakörökre vonatkozó aránytalan ajánlatával alaposan megosztotta a dolgozókat, így többen azok közül, akik korábban a sztrájk mellett szavaztak, most visszaléptek.
Közölte, hogy 12,5 százalékos általános alapbér-emelést, havonta 2 ezer forint lojalitási bónuszt, a munkába járás 100 százalékos finanszírozását, 15 ezer forintos karácsonyi bónuszt követelnek. Követeléseik közé tartozik még öt év munkaviszony után 15 ezer forint jubileumi jutalom, 15-20 év esetén arányosan emelkedő mértékben, továbbá karácsony előtt nettó 30 ezer forint feltöltés a Szép-kártyákra, nőnapi ajándék a női dolgozóknak és garancia családi nap megszervezésére.
Diószegi Anita, a kft. kommunikációs vezetője az MTI-hez eljuttatott reagálásában cáfolta, hogy a cég a kollektív munkaügyi vitától elzárkózott. Közölte, hogy a munkáltató több héten keresztül folytatott tárgyalásokat a két szakszervezettel (ÉTMOSz és Vasas), és hatszor ültek tárgyaló asztal mellé. Az egyeztetések során a társaság többször is, több lépésben is engedményeket tett, és előre mozdult a szakszervezetek követelései felé. A munkáltató jelenlegi ajánlata versenyképes, és méltányos juttatási elemeket tartalmaz - fogalmazott.
Közölte, hogy a munkavállalók 98 százaléka elfogadta a vállalat ajánlatát, és aláírta a munkaszerződés módosítását.
A kommunikációs vezető tájékoztatott arról is, hogy egy órával a sztrájk kezdése után 43 munkavállaló csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Hozzátette, hogy a munkáltató a továbbiakban is biztosítja a sztrájk gyakorlásának feltételeit. A termelés zavartalanul folyik.