A gépjárműimportőrök jelentős piaci növekedésre számítanak az idén
A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben, előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A részletekről szólva ismertette: a személyautók piacán is 18 százalékos növekedést prognosztizálnak, 160 ezer személygépkocsi forgalomba helyezésére számítanak az idén. Ezen belül 2000 lehet a tisztán elektromos autók száma, ami 54 százalékos növekedés az előző évhez képest, és 1000 plug in hibrid autót adhatnak el, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyi értékesítést az egyesület várakozása szerint.
Az MGE előrejelzésében 30 ezer új kishaszonjármű forgalomba helyezése szerepel, ami 13 százalékkal több a tavalyinál. A nagyhaszonjárműveknél 11 százalékos növekedést, 7000 új forgalomba helyezést várnak, a buszoknál 21 százalékos növekedésre, 800 új buszra számítanak, a motorkerékpárok forgalmazásában pedig 10 százalékos bővülést jeleznek, ami 3300 új jármű forgalomba helyezését jelentené - mondta az MGE ügyvezető elnöke. A közúti pótkocsiknál ugyanakkor 14 százalékos csökkenést valószínűsítenek, így 3800 új pótkocsi kerülhet forgalomba - tette hozzá.
Erdélyi Péter elmondta: tavaly már jelentős mértékben tértek vissza a magánvásárlók a személyautók piacára. Erre az idén is számítanak, egyebek mellett a biztosabb munkahelyek, a magasabb jövedelmek, a hitelfelvételi, illetve a hitelezési kedv növekedése, valamint az alacsony kamatok miatt. A kishaszonjárművek forgalmának idei bővülését segíti a növekedési hitelprogram újraindulása. A cégautók, flották bővüléséhez jelentős tartalékokat ugyanakkor már nem lát a gépjárműimportőrök egyesülete.
Az ügyvezető elnök ismertette: az Európai Unióban átlagosan 587 gépkocsi jut ezer lakosra, Magyarországon ez a szám 394. Az EU-ban az autók átlagos kora 11 év, Magyarországon több mint 14 év. A Magyarországra behozott használt autók átlagéletkora 12 év fölött van, a teljes importnak csak 48 százaléka új jármű. Az adatok szerint a magyar autópark 84 százaléka 10 évesnél idősebb.
Az ügyvezető elnök az egyesület eredményei között említette, hogy január végén elindul a vásárlók érdekeit szolgáló, az Autós Nagykoalíció és az MGE által előkészített és kezdeményezett közhiteles, ingyenes gépjárműadat-lekérdező. Erdélyi Péter kedvező tendenciának nevezte, hogy megkezdődött a visszatérés a márkaszervizekhez és a legális javítókhoz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a gépjárműimportőrök egyesülete elindította munkaerő-közvetítő oldalát, amelynek célja a munkaerő igények és kínálat összehozása.
Dér Péter, az MGE elnökségi tagja elmondta: csaknem 7 százalékkal nőtt tavaly a forgalomba helyezett új nagyhaszonjárművek száma, ami jó eredmény, különösen annak fényében, hogy a legtöbb fuvarozó cég visszafejleszti flottája méretét. A szakember egyre komolyabb problémának nevezte a gépkocsivezetők hiányát.
A buszpiacon tavaly kisebb, 2,8 százalékos volt a bővülés, ugyanakkor ebben a kategóriában erőteljes növekedést vár az MGE az állami és önkormányzati programok miatt. Somogyi Gábor, az egyesület elnökségi tagja jelezte: a forgalomba helyezett új közúti nehézpótkocsik száma csökkent tavaly az előző évhez képest, és idén még jelentősebb csökkenésre számítanak.
A beruházások elmaradásának főbb oka továbbra is a gépkocsivezetők hiánya, a munkabérek nagyon jelentős növekedése, valamint az emelkedő, illetve 2019-ben megjelenő nemzetközi adók, szabályozók. Emiatt a vállalkozások profitabilitása rendkívül lecsökkent, a kisebb cégek nagy számban hagyják abba tevékenységüket, és a fuvardíjak emelése nélkül további nehézségek várhatók - mondta. Zámbó Balázs elnökségi tag felhívta a figyelmet arra, hogy az MGE kezdeményezésére a kisebb, 500 köbcenti alatti motorkerékpároknál csökkent a regisztrációs adó 2019-ben. Az elektromos és hibrid motorok után nem kell regisztrációs adót fizetni. Tavaly 31 százalékkal több új motorkerékpárt helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, ami komoly növekedés, de még mindig nem sikerült a 2009-es szintet sem elérni - jelezte.