Goodyear OptiGrip és EfficientGrip

Az autógumik központi szerepet játszanak a tüzelőanyag-takarékosság terén, hiszen a fogyasztás több mint 20%-a rajtuk múlik. Ma már EU-rendelet is kötelezi a gumigyártókat a kis gördülési ellenállású és egyidejűleg növelt tapadási tulajdonságokkal rendelkező abroncsok gyártására.

A Goodyear OptiGrip abroncsát 21 pályázó közül választotta a legjobbnak a zsűri, mely elismerte, hogy az OptiGrip SmartWear technológia fontos áttörés a gumiiparban az autógumik élettartamának növelése terén. A SmartWear technológia lényege egy új összetevő és olyan bordázat felfedezése, melynek segítségével akkor is megmarad az aquaplaning- (vízenfutás) ellenállás és a kiváló tapadás nedves felületen, amikor a gumi felszíni mintázata elhasználódik. Az új OptiGrip abroncsokat széles körű vizsgálatoknak vetették alá a cég saját tesztlaboratóriumában és közutakon. A tesztek szerint az OptiGrip 20 ezer km futás után is jobb aquaplaning ellenállást nyújt, mint két versenytárs vadonatúj terméke: 30 ezer km felett a Goodyear OptiGrip messze maga mögé utasítja a versenytársakat a nedves körülmények között végzett kormányozhatósági és fékezési teszteken.

A Goodyear bemutatta az EfficientGrip abroncsokat, melyek különleges tüzelőanyag-megtakarítási technológiájukkal elősegítik a környezetbarát közlekedést. A Goodyear tesztjei kimutatták, hogy az EfficientGrip abroncsok 15%-kal jobb menetstabilitással, 3%-kal rövidebb féktávval rendelkeznek nedves utakon, 3%-kal jobban kezelhetőek csúszós burkolaton, továbbá a megnövelt teljesítménynek köszönhetően az új EfficientGrip autógumik 25%-kal több kilométert tudnak megtenni, mint a hagyományos autógumik. Ilyen technológia a speciális könnyűsúlyú gumiszerkezet, a speciális borítás: a CoolCushion réteg, illetve a különleges alkotóanyagokból készült abroncs.

Az új technológiának köszönhetően a gumiabroncs súlya a hagyományos abroncsokéhoz képest 10%-kal csökkent. A kevesebb súly csökkenti a súrlódásból származó hőtermelést, ily módon is csökkentve a gördülési ellenállást. Az autógumikat egy különleges, CoolCushion fedőréteggel vonják be, ami csökkenti a kibocsátott hőt, illetve javítja a menetteljesítményt. Az autógumi a legújabb polimereket alkalmazza és ötvözi, melyek szintén csökkentik a gördülési ellenállást. A gördülési ellenállás legfőbb oka az energiaveszteség, mely a gumi deformálódásából adódik. A kisebb deformálódás kevesebb energiaveszteséget jelent, ami kisebb gördülési ellenálláshoz vezet. A nedves utakra különleges, új futófelület mintázatot terveztek és innovatív szilikát összetevőket alkalmaztak. A vásárlók elvárásainak teljesítése mellett a Goodyear szem előtt tartotta a környezetvédelmet is. A gumi a legújabb polimerekből áll és az európai szabályozásnak megfelelően semmilyen káros aromás komponenst nem tartalmaz. Mivel az EfficientGrip 10%-kal könnyebb hagyományos társainál, ezért a felhasznált alapanyagok előállításakor is kevesebb szén-dioxid kerül a légtérbe.

Az EfficientGrip innovatív szilikát összetevői a legújabb generációs polimereknek köszönhetően csökkentik a fogyasztást. Egyenletesebb nyomáselosztást tesz lehetővé a mintaárok számítógép által optimalizált merevsége, mely egységes kopáshoz és jobb fogyasztáshoz vezet. Ezen felül egy új összetevőnek köszönhetően a minta kopás is jelentősen csökken.

Az új Goodyear EfficientGripet már számos vezető autógyár alapfelszerelésnek választotta a gyárból frissen kigördült autók számára. Az új Renault Megane 3-at és a Mercedes E-osztályt már gyárilag EfficientGrip abroncsokkal szerelték fel.