Ömlenek az országba a hamis autóalkatrészek

Egyre nagyobb mennyiségben érkezik az országba gyenge minőségű autóalkatrész vagy más, gépjárműhöz köthető termék, jellemzően autódiagnosztikai eszközök, szoftverek.

Miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2008-ban még csak 31 esetben kellett intézkedniük emiatt, addig idén szeptember végéig már 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken – mondta aVilággazdaságnak Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a hatóság vám- és jövedéki szóvivője.

Tavalyelőtt 111, 2017-ben pedig 264 millió forintnyi hamis gépjárműipari termék behozatalát akadályozták meg. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, számos esetben azonban az országon belül bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság.

Korábban közúton próbáltak meg bejuttatni az országba hamis termékeket, ám az elmúlt években már elsősorban a NAV Repülőtéri Igazgatóságán kell intézkedni. Egyébként az EU más országaiban is az internetes kereskedelem és a postaküldemények lettek a hamisítás fő útvonalai – tette hozzá Leopold Róbert.

Magyarországon évente 290 milliárd forint, vagyis az értékesítésből származó bevétel 12,2 százaléka esik ki közvetlenül a hamisított áruk miatt, és ennek tudható be mintegy tízezer hazai munkahely megszűnése is.