Berlinben is dízel tilalom, Kelet-Európában is aggódnak

A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.

A tartományi rangú város vezetésének 11 útszakaszról kötelezően ki kell tiltania az Euro 6-osnál régebbi besorolású dízelmotorral működő autókat és egyéb járműveket, további 15 útszakasznál pedig meg kell vizsgálnia, hogy szükséges-e a tiltás a nitrogén-oxidra vonatkozó légköbméterenkénti 40 milligrammos határérték betartásához. Ezért legkésőbb 2019. március 31-ig át kell dolgozni a levegőtisztasági munkatervet, majd legkorábban kettő, legkésőbb pedig három hónap múlva be kell vezetni az új szabályokat - áll a berlini tartományi közigazgatási bíróság közleményében, amelynek alapján 2019 májusának és júniusának vége között kezdhetik el kitiltani a régebbi dízelautókat.

Az útszakaszok többsége a város központjában van, köztük a legforgalmasabb belvárosi főutak között számon tartott Leipziger Strassén, és az egyik leghíresebb berlini bevásárlóutcán, a Friedrichstrassén. A bíróság a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű környezetvédő civil szervezet által indított eljárásban rendelte el a dízelautók használatának korlátozását. A döntés nem jogerős, a városvezetés a tartományi közigazgatási felsőbíróságnál fellebbezhet ellene.

Berlinben mintegy 220 ezer olyan dízelautót tartanak forgalomban, amely Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású motorral működik. Ezeken kívül az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású motorral üzemelő haszongépjárművekre és a nem Berlinben forgalomba helyezett gépkocsikra is vonatkozna a használati korlátozás. A DUH több mint egy tucat német nagyvárosban igyekszik elérni a korlátozást, arra hivatkozva, hogy a főleg a dízelmotorok üzemelése révén keletkező nitrogén-oxid-szennyezés meghaladja a levegőminőségi előírásokban rögzített határértéket. Tevékenysége révén a szövetségi közigazgatási bíróság az idén februárban kimondta, hogy az önkormányzatok korlátozhatják a dízelüzemű járművek használatát azzal a céllal, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak. Időközben Hamburgban két útszakaszról kitiltották a régebbi dízelüzemű járműveket, Stuttgartban és Frankfurtban pedig jövőre vezetnek be korlátozást. A folyamat több millió tulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet.

A szövetségi kormány a használat korlátozásának elkerülésével igyekszik megoldani a dízelválság néven elhíresült ügyet. Október elején meghirdetett terve szerint a német gyártmányú, Euro 4-es és Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású dízelautók tulajdonosai kedvezményes áron új autót vásárolhatnak. Az Euro 5-ös osztályba tartozó kocsik tulajdonosai az átalakítást is választhatják, ha a jármű alkalmas az úgynevezett SCR-rendszerű katalizátor beépítésére. A program egyelőre a leginkább szennyezett levegőjű 14 településre és környékére vonatkozik, Berlin nincs közöttük.

A német kormány a dízel-légszennyezés mérséklésére a napokban bemutatott intézkedési tervében arra igyekszik rávenni az autógyárakat, hogy ösztönzőkkel támogassák a tulajdonosokat a régi dízelautók újra cserélésében, illetve utólagos műszaki átalakításában. A dízelbotrányt a Volkswagen 2015-es beismerése robbantotta ki, miszerint manipulálták az emissziós értékeket az Egyesült Államokban dízelautók károsanyag-kibocsátó tesztjén. Az ezt követő vizsgálatok derítettek fényt arra, hogy a legtöbb gyártó dízeles modelljei szintén meghaladják az előírt kibocsátási határértékeket.

Eközben keleten...

Nem lehet megoldás a német dízelválságra a nagy károsanyag-kibocsátás miatt a forgalomból kivont autók exportja az Európai Unió keleti tagországaiba - hangsúlyozta az Európai Bizottság lengyel tagja egy hétfői nyilatkozatában.

Elzbieta Bienkowska a Der Tagesspiegel című német lapnak elmondta, hogy egyre több koros, környezetszennyező kocsi kerül Nyugat-Európából az EU keleti részére, és a németországi dízelválság tovább ronthat a helyzeten. 

A berlini vezetés terve szerint a német gyártmányú, Euro 4-es és Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású dízelautók tulajdonosai kedvezményes áron új autót vásárolhatnak. Az Euro 5-ös osztályba tartozó kocsik tulajdonosai az átalakítást is választhatják, ha a jármű alkalmas az úgynevezett SCR-rendszerű katalizátor beépítésére. A program egyelőre a leginkább szennyezett levegőjű 14 településre és környékére vonatkozik, célja a légszennyezettség miatt fenyegető dízelautó-használati tilalom megelőzése. Azonban Elzbieta Bienkowska szerint rendezni kell azt a kérdést is, hogy mi lesz a "lehasznált, rosszul beállított" kocsikkal, amelyeket a német tulajdonosok lecserélnek. Az esetleges export az EU keleti részére csupán "a levegőminőségi problémák áthelyezése nyugatról keletre" - mondta a lengyel uniós biztos.

A Németországban leselejtezett autókat csak akkor lenne szabad exportálni, ha átalakítják őket - tette hozzá Elzbieta Bienkowska, kiemelve, hogy hazájában is egyre több a nyugatról behozott használt autó. A brüsszeli bizottság belső piacért, ipar-, és vállalkozáspolitikáért felelős tagja hangsúlyozta, hogy a német Volkswagen csoport 2015-ös dízelbotránya óta tartó vita a dízelautók károsanyag-kibocsátásáról európai ügy, amelyet nem lehet nemzetállami szinten rendezni.

A Volkswagen-botrányban kiderült, hogy a hivatalos adatoknál több káros anyagot bocsát ki a társaság több millió dízelüzemű gyártmánya. A probléma azért vált égetővé Németországban, mert a szövetségi közigazgatási bíróság februárban kimondta: az önkormányzatok korlátozhatják az Euro 6-osnál régebbi dízelmotorral működő járművek használatát azért, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak, az Európai Bizottság pedig májusban beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-oxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt.