A DanubeTruck Kft. évi ezer Iveco eladását tervezi középtávon

Az MTI kérdésre hozzátette, hogy ez évi 9-10 milliárd forint forgalmat jelenthet, az árak, így a bevétel is függ azonban a forint-euró árfolyamtól.
A bővülő értékesítési tervekre alapot ad, hogy a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete adatai szerint a haszonjárműpiac már megközelíti a válság előtti szintet, mivel továbbra is motiválja a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (nhp). Az MGE korábbi tájékoztatása szerint nagyhaszongépjárműből csak az idén márciusban 547 kelt el, a bővülés éves szinten 84,2 százalékos volt.

A DanubeTruck Kft. évi ezer Iveco eladását tervezi középtávon


A társaság közel egy éve vette át az Iveco teherjárművek értékesítését az Iveco Magyarország Kft.-től, azóta 400 teherautót adtak el mintegy 4,5 milliárd forint értékben - közölte.
A magyar értékesítő bejelentette, hogy megkezdte a Iveco Daily kishaszonjármű-család 8 fokozatú automata váltóval szerelt változatának értékesítését. Egyben közölte, hogy hamarosan Magyarországon is megvásárolhatók lesznek a Iveco Astra haszonjárművek, amelyek főleg kő- és kavicsbányákban használhatók, mivel kifejezetten nehéz körülményekre tervezték.
Az új termékeket hat városban, nyolc helyszínen mutatja be május 26. és július 21. között az importőr. A cégvezető jelezte: a járművek megvásárolhatók az MNB növekedési hitelprogramjának keretében is, emellett a vásárlók a Iveco 40. születésnapja alkalmából kedvezményeket kapnak.
A Iveco 1975-ben 5 gyártó egyesülésével alakult meg és kezdett teherautókat és buszokat készíteni. A jogelődök között volt a francia Unic, a német Magirus Deutz, valamint három olasz cég, az OM, a Lancia és a Fiat teherautó-részlege. Az Iveco a CNH Industrial ipari holding része, amely világszerte 12 márkát állít elő 62 gyárában.
A DanubeTruck Kft. a Pappas Auto csoporthoz tartozó MB Autó Holding leányvállalata. Az Iveco járművek alkatrész-ellátását és szervizelését a Papas Auto végzi Magyarországon. Az Iveco átvételével a Pappas cégcsoport piacvezető lett a kis és nagy haszongépjárművek magyarországi piacán.
Foorás: MTI