Autó,Motor és Tuning Show 2015

A verseny a mindennapi életben előforduló, de főleg járművekkel kapcsolatos, 30 fizikai feladványt tartalmazott. Molnár László Úr, a tanfolyam oktatója, az ATS Kft. részéről felajánlotta, hogy az első négy helyezett nyereménye részvétel a 2015-ös Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) pénteki napján. A beérkezett feladatok közül az első négy helyezett:

  • Pap Annamária
  • Antalffy Csongor
  • Husvéth Zsolt
  • Csincsi József

Molnár László Úrral kiegészülve, március 20-án, pénteken reggel 8:15 perckor indultunk az egyetemi parkolóból. Az utunk eseménymentesen, jó hangulatban telt, Bicskénél az autópályán egy kisebb torlódásba futottunk, de végül megérkeztünk a Hungexpo Rendezvényközpont elé. Az autó leparkolása és a jegyek átvétele után elindultunk a rendezvény felé.

A társaság a bejárat előtt

A belépés után az A pavilon felé vettük az irányt, ám kezdésnek megnéztük a Gymkhana verseny depóját, ahol számos versenyautót szemléltünk meg közelebbről. A járművek a verseny jellegéből adódóan hátsókerék hajtásúak voltak és jellemzően négy márka példányai, Lada, BMW, Mercedes és néhány Ford is akadt.

Az egyik versenyző

A 2. képen látható versenyző autóját a "kifordított" felni miatt veséztük ki egy kicsit szakmailag, főleg a gumiabroncs és a felni rögzítésének fényében.

A depót elhagyva beléptünk a kiállítás legnagyobb termébe az "A" pavilonba. Itt a Carstyling.hu tuning showja, autóimportőrök, sport- és luxusautók, valamint a nagyszínpad volt megtalálható. Az időnk nagy részét ebben a pavilonban töltöttük. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, természetesen autóipari témában. Teljesítmény tuning, optikai tuning, hangos audió technika, különböző gyártók legújabb modelljei, főleg a sportosabb vonalat képviselő tagok. Kattogtak a fényképezők és a pénteki nap miatt szerencsére nem volt nagy tömeg sem. Nagyon hasznos dolog volt olyan megoldásokat élőben látni, amiket egy-egy előadáson vagy laborgyakorlaton és a tanfolyam során hallunk.

A "Behemót"

A pavilont uralta a képen látható, az USA-ban forgalmazott Ford F650 Super Duty típusú pickup. A meghajtásáról egy 6,8 literes V10-es Otto motor gondoskodik. A gép 4750-es fordulaton ad le kb. 362 lóerőt. A rendszáma alapján hazánkban forgalomba helyezett jármű.

A mellette lévő Ford Mustangok szinte eltörpülnek méreteihez képest. A hátsó felfüggesztés megoldása a nagy tengelyterhelés és a komfort miatt légrugós megoldású volt. A továbbiakban bejártuk a pavilont, ahol számos luxusmárka típusaival is találkoztunk, de jellemzően európai és japán típusukkal, valamint amerikai "izomautókkal" is.

A pavilon után megkerestük a quad pályát. A téma szakmailag is aktuális volt mivel már quadokat is el lehet látni hatósági jelzéssel. Ez közúton főleg a kanyarokba jelenthet gondot a legtöbb quadnak mivel jellemzően direkt lánchajtással rendelkeznek. Kanyarokban így a kanyar belső íve felé eső kerék fordulatszáma nem differál a külső íven haladó kerékhez képest. Ilyenkor a kanyarstabilitás romlik és a jármű szakaszosan veszi a kanyart, esetleg a vezető úgymond kicsúsztatja a farát. Ezt a tesztpályán magunk is kipróbálhattuk. Manapság ajánlatos vagy differenciálműves quadot vásárolni közúti célra vagy beépíteni egyet utólag, mert ez is lehetséges. Difivel szerelt quadok képesek egyenletesen bevenni a kanyart és kiváló menettulajdonságokkal rendelkeznek, sokkal alkalmasabbak a hétköznapi használatra.

Hagyományos lánchajtás

Egy differenciálműves megoldás

Ezek után átmentünk a magyar járműtörténeti és oldtimer pavilonba, ahol egy könnyed séta mellett gyönyörködhettünk a régi idők autóival és a hazai járműgyártáshoz kapcsolódó típusokkal. E pavilonban találkoztunk néhány hallgatótársunkkal is, akik a SZEngine csapatát képviselték. Hosszú sorokon át tudnánk részletezni az élményt, amit az oldtimer járművek közelsége ad, de beszéljen néhány kép. A képek sorrendben: az Opelek területe, az híres Ikarusok, egy oldtimer Skoda és egy hazai gyártású Csepel motorkerékpár.

A képen látható pótkocsis Ikarus busznál az egyik érdekesség, hogy a pótkocsi végén egy figyelmeztető felirat volt olvasható: Vigyázat pótkocsi! Ezt a légfék késedelem miatt írták rá akkoriban a járművekre, hisz a levegő összenyomható és vészfékezésnél előfordulhatott akár negyed másodperces késedelem is.

Az ebédszünetet követően utunk a Motorshow pavilonja felé vezetett. Mivel mindnyájunkat érdekel a motorozás is, így ott is eltöltöttünk egy kis időt. Nagy és kisebb gyártók, egyedi motorépítők és kereskedők, valamint motoros kiegészítőket gyártó és forgalmazó cégek állítottak itt ki. Szemügyre vettük a technikai újdonságokat, valamint egyedi megoldásokat, többek közt az egyik legérdekesebbet a Kawasaki kompresszoros feltöltéssel rendelkező sportmotorját az új Ninját.

Az egyik nagy látványosság, játékos érdekesség a Honda egyik attrakciója volt, ahol az egyik kiállított motort olyan emelvényre rakták fel, amin mindkét irányba be lehetett dönteni. Itt jól érzékelhető volt milyen, amikor kanyarban bedöntünk egy motort. Fizikailag a legfontosabb hogy ne a motort döntsük az aszfaltra hanem az aszfaltot hozzuk közelebb a motorhoz. Egyszerűbben szólva úgy döntsük a motort, hogy a motor és a motoros súlypontja egy tengelyen maradjon. Így lehet elérni a maximális kanyarstabilitást. Menetdinamikailag fontos észben tartanunk a bedöntési határt és mozgásunkat összehangolni a motoréval. Ez a kis szerkezet adott egy kis ízelítőt a motordöntés világából. A nyeregből kidőlést meg térdvédő koptatást hagyjuk meg a versenypályára.

A Honda demonstrációs eszköze

A 2015-ös Kawasaki Ninja

A Motorshow pavilonja után még meglátogattunk két kisebb pavilont, ahol egyszerűbb , főleg optikai tuninggal ellátott járművek voltak. Azért itt is akadt egy két igazi ritkaság , Audi Quattro S1 de még Ferrari Mondial 8-as is.

Audi Quattro S1

Ferrari Mondial 8

Kifelé menet belefutottunk egy szerviz kamionba, ahol motorkerékpárok teljesítmény mérését végezték. Ottlétünkkor épp egy léghűtéses motorkerékpárt mértek a fékpadon. A hátsó kereket megvezették , hogy ne cikázzon a görgőn, a motort leszíjazták, a hűtésről nagyteljesítményű ventillátor gondoskodott. Érdekes volt látni, hogy a mindennapi életben hogy küszöbölök ki a motorkerékpárok teljesítmény mérése során fellépő gondokat egy külön erre a célra épített paddal. A nap végén, fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk haza. Nagyon örültünk, hogy a tanfolyamon és az egyetemen hallott dolgokat lehetőségünk nyílt élőben látni. A látogatás szakmailag is nagyon érdekes volt és ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket Molnár László Úrnak a lehetőségért és a Közúti és Vasúti Járművek tanszéknek a tanfolyamért.