Oldtimerek Hétvégéje 2015

A kiállított járművek között lesznek 100 évesnél is idősebb veterán motorok és fakerekű autók. Idén sok újdonságot vezet be a rendezvényen a szervező: 2-es és a 3-as bejáratok most már egyenesen a felújított Víztorony Parkba fognak nyílni, ahol a tavalyi év végén épült Csabai Tájházat csodálhatják meg a látogatók. Az októberi Disznótoros Kolbászfesztivál ízelítőjeként Csabai kolbász kóstolót fog osztogatni a Békéscsabai Hagyományőrző Kör. Mellette az állatkarámok helyezkednek el rengeteg háziállattal. Az állatkákat a gyerekek egész nap simogathatják és lovagolni is lehet.

Ha már háztáji, akkor a mezőgazdasági gépek sem hiányozhatnak, veterán traktorok és stabil motorok fognak pöfékelni a Víztorony Parkban egész hétvégén. A 2-es bejárattól a középső átjáróig gasztronómia utca várja majd a háztáji ízek kedvelőit, ahol háztáji kolbászt, disznóságokat, sajtot, lekvárt és egyéb boltban nem kapható kézműves termékeket lehet majd vásárolni.A Víztorony Park és Vasúttörténeti Park területén rengeteg ingyenesen használható gyerekprogram lesz: légvár, népi játszótér, állatsimogató rengeteg állattal, arcfestés, gyerekfoglalkoztató, kézműves foglalkozás és autós szimulátor. A két park közötti kapun szabad lesz az átjárás oda-vissza egész nap.

Természetesen a rendezvény fő látványossága, a válogatott oldtimer autók és motorok kiállítása lesz a 3.000nm-es Orient és az 1.700nm-es West csarnokokban. Idén is lesz katonai szekció, többek között a Magyar Honvédség veterán harci járművei és muzeális hadi eszközei kerülnek bemutatásra. A Magyar Közlekedési Múzeum sem hiányozhat a legnagyobb hazai oldtimeres seregszemléről.Ez alkalommal különleges bemutatóval kedveskednek az oldtimer kedvelő közönségnek, hiszen 3 évig nem lesz látható majd a múzeum gyűjteményi darabjai, mivel április 15-től kezdve 3 évig felújítás miatt zárva tart majd a múzeum.

Az Orient csarnok előtti aszfaltos részen Youngtimer kiállítást rendezünk, ahol legendás klasszikusok és sportautók lesznek kiállítva. Az aszfaltozott fűutcán oldtimer buszokkal és teherautókkal találkozhatnak a látogatók. A 60 éves buszok akár belülről is megcsodálhatók. Az Orient csarnok előtti murvás parkolóban és egy új füves területen lesz a Kalandjárók Kiállítás elnevezésű kiegészítő rendezvény, ahol hajók és lakókocsik lesznek kiállítva.

Természetesen a rendezvény stílusához igazodva oldtimer lakókocsik is bemutatásra kerülnek.A főbejárathoz közel lesz kézműves vásár és vurstli, ahol egész nap a zenegépét tekeri majd a verklis. A Vasúttörténeti Park minden interaktív programja üzemelni fog az Oldtimerek Hétvégéjén: kerti vasút, sínautó, lóvasút, hajtányok és egy igazi gőzmozdony, amin próbautat is lehet tenni a masiniszta mellett. Ezen kívül lesz gőzmozdony kiállítás, vasútikocsi kiállítás, vasútmodell kiállítás, vasúti terepasztal kiállítás és lesz kézműves vásár is.

Újdonság lesz a Víztorony Park területén az oldtimer autó és motor találkozó, a rendezvény mindhárom napján. A találkozóra OT rendszámmal, vagyis múzeális minősítéssel rendelkező oldtimer autóval vagy motorral érkező látogatók vehetnek részt.Ugyanitt szombaton KGST találkozó, vasárnap Tuningautó Találkozó és Kiállítás is lesz. Bár ez utóbbi stílusidegen a nosztalgia világától, mégis úgy éreztük, hogy a fiatal tuningautó szerelmeseknek is részvételi lehetőséget biztosítunk egy elkülönített részen.

Had csapja meg őket is a nosztalgia szele! : ) Az autóval és busszal érkező csoportok részére 5 parkoló fog rendelkezésre állni, ahol díjmentes a parkolás a rendezvény látogatóinak. A P1 parkolóba csak a HOMEticket elővételes jeggyel rendelkezők parkolhatnak, mivel ezekkel a jegyekkel csak az 1-es jegypénztárnál lehet belépni. A rendezvény honlapján a Magyar Vasúttörténeti Park BKV-val való megközelítésének lehetőségei fel vannak sorolva.A rendezvény területén ingyenes a WC használat és az egészségügyi ellátás is. Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvény teljes területén -beleértve a parkolókat is- bármiféle szórólap terjesztése TILOS!

A rendezvény belépőjegy árai nem emelkedtek, maradnak a 2013-as árak: felnőtt jegy 2.999Ft, gyerek és nyugdíjas jegy 1.999Ft, családi jegy 8.999Ft. Közkívánatra bevezettük a nyugdíjas jegyet, melynek ára a gyerek jeggyel azonos. (A nyugdíjas jegy vásárlási jogosultsághoz a nyugdíjas igazolvány felmutatása szükséges!) A jegyek a rendezvény helyszínén vásárolhatók meg, nyitvatartási időben az alábbi módokon: készpénz, SZÉP Kártya, bankkártya, Erzsébet Utalvány és Sodexo Utalvány.

A jegyeket elővételben az ismert országos jegyirodákban, vagy interneten a www.ticketportal.hu oldalon lehet megvásárolni. A belépőjegy egyben nyereményszelvény is, melynek hátuljára ha ráírja a látogató az e-mail címét és bedobja a Kalandjárók Kiállításon lévő gyűjtődobozba, akkor a Karos SPA Hotelben nyerhet wellness hétvégét. Az MB Travel budapesti városnéző buszaira szóló 20EURO árú, év végéig érvényes jegyeit az Oldtimerek Hétvégéje látogatói csupán 1.000Ft-ért vásárolhatják meg.

Jó szórakozást kíván a rendezvényhez az Oldtimer Show Kft.!

részletes infó: www.oldtimershow.hu
kontakt: info@oldtimershow.hu

Kérem, hogy a rendezvény hírét küldje tovább veteránjármű rajongó barátainak, ismerőseinek, rokonainak és üzleti partnereinek. Had értesüljenek ők is mielőbb, a 2015-ös Oldtimerek Hétvégéjéről és a Kalandjárók Kiállításról. Kérem, hogy a rendezvény plakátját töltse fel facebook oldalára és ossza meg minél többször. : )