AOE-infó - 2021.11.

Szakmai nap sorozatunkat 2021. 10. 21-én a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Technikumban folytattuk. A jelenlévők megismerkedhettek a Monroe személygépkocsi-lengéscsillapítók technológiáival, illetve a Walker dízel részecskeszűrők működési elvével és hibafeltárásának módszereivel, Pesti László előadásában. A TISZK Kft. képviseletében Bajók Gábor mutatta be a kenőanyagok általános ismereteit és a motorkerékpár kenőanyag specifikációkat. A szakmai napot Őri Péter előadása zárta az autójavítás múltjának, jelenének és jövőjének felvázolásával.

Következő állomásunk a körmendi Rázsó Imre Technikum volt, ahol megtartottuk az első szakmai napunkat. Az autóipari kerékcsapágyak alapismeretein és a korszerű motorvezérlések szerelési hibáin kívül – amit az SKF képviseletében Jakab Ákos mutatott be –, a részecskeszűrők gyakori meghibásodásai és tisztítási lehetőségei is prezentálásra kerültek, amelyet Varga József, a ZSO-JÓ VP 97 Bt. ügyvezetője ismertetett. A diákok nagy érdeklődéssel fogadtak minket és előadóinkat, ezzel együtt pedig egy igazán sikeres első szakmai napot tudhatunk magunk mögött. Reméljük, a későbbiekben is lesz lehetőségünk visszalátogatni az iskolába.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.