Tartálykocsi terelőlemezeinek vizsgálata és fejlesztése

Folyadéktranszport többféle tartálykocsis kivitelben valósulhat meg. Ezek közül az egyik leggyakrabban alkalmazott kivitel az egyterű tartálykocsi. Azokban az esetekben, amikor nem valósulhat meg, hogy a tartály térfogatának legalább 80%-a töltve legyen, terelőlemezzel ellátott tartálykocsival mehet végbe szállítás. Ennek oka a különböző sűrűségű tüzelőanyagok miatt van, ugyanis nagyobb sűrűségű folyadékok előbb elérik a megengedett tengelyterhelést adott térfogat mellett.

Félig töltött tartályban hirtelen irányváltás vagy sebességváltozás következményeként hossz- és keresztirányú hullámzások keletkeznek, ami egyrészt periodikusan ismétlődő erőhatást fejt ki a szerelvényre, másrészt folyamatosan változik a tartálykocsi súlypontja. Ez jelentős fékútnövekedést és borulékonyságot von maga után. Az összehasonlítás végett egy fix rakományú tartálykocsi erőábrája látható az első képen. Látható, hogy a talperő a súlypont függvénye, a tapadóerő pedig a talperő és súrlódási tényező szorzata. Ha a súlypont jelentősen eltolódik a fülke irányába – vészfékezés esetében –, a hátsó kerekek tapadási ereje annyira lecsökkenhet, hogy az a kerekek blokkolását eredményezi. A téma vizsgálatának fontosságát az is igazolja, hogy az autópályákon történt ráfutást és borulást 80%-ban tartálykocsik okozták ➊. (Statistique Canada)

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.