Elektromos nagyhaszongépjármű átadás a Renault Trucks telephelyén
Az első Renault Trucks D Z.E. elektromos haszongépjárművet sajtótájékoztatóval egybekötve, január 13-án adták át stratégiai partnerüknek, a Waberer’s-nek, közel egyéves tesztidőszakra.
Nem igazán sajtóhír, ha napjainkban egy importőr haszongépjárművet, vagy annak akár flottányi mennyiségét adja át vevőjének. Ahhoz, hogy kiemelt hírré váljék, valami különlegesség kell. Most azt az időt éljük, ami – már biztosan látszik – korszakváltó. Ami ennek hajnalán történik, az hír.
„Már régóta beszélünk róla, most eljutottunk oda, hogy cselekednünk kell.” – mondta köszöntőjében Erdélyi Barna úr, a Waberer’s igazgatósági tagja, és egyetértett Tringer Zoltánnal, a Renault Trucks Keleti Régió ügyvezetőjével abban, hogy mindkét fél számára izgalmas korszakot nyitunk, belépünk egy ma még ismeretlennek mondható világba. Majd így folytatta: „Az első lépéseket erős kooperációban, stratégiapartnerségben tesszük meg.”