Integrált gyorstöltő a Volvo C30-ban
A Volvo a Siemensszel együttműködve finomított az elektromos autóján, a C30-on. Az új generáció modelljének, a járműbe integrált gyorstöltőnek köszönhetően, kevesebb időt kell az aljzatra csatlakoztatva eltölteni, az új elektromotor pedig erősebb, dinamikusabb elődjénél.
Nyáron indul egy tesztprogram, amely keretében száz újgenerációs Volvo C30-at adnak bérbe Európában a kiválasztott ügyfeleknek, hogy bebizonyítsák, hogy a hétköznapi közlekedésben is van létjogosultsága az elektromos autóknak, nem csak az elméletekben. Háromfázisú csatlakozó esetén másfél óra alatt képes feltöltődni az akkumulátor, így – a gyártó adatai szerint – 164 km-t képes megtenni további töltés nélkül. És ami a városi közlekedésben talán még fontosabb, hogy 10 percnyi töltéssel 20 km hatótávolság érhető el. Háztartási hálózatra kötve továbbra is 8–10 órás töltés szükséges a maximális hatótávolság eléréséhez. A technológiával a Volvo függetleníteni tudja magát a töltőállomások kiépítettségétől, illetve azok műszaki szintjétől. Ezen kívül hozzájárul az elektromos töltőállomások lefedettségének növeléséhez, hiszen így olcsóbb töltőket alkalmazhatnak. Az előbb említett előnyök miatt hasonló fedélzeti gyorstöltő rendszert fejleszt a Smart és a Renault is. (Ide illő hír: a Renault befejezte a csereakkumulátoros rendszer fejlesztési projektjét. Ezt a rendszert nem ítélték tömeges méretekben megvalósíthatónak.)
A Volvo és a Siemens 2011-ben kezdődött együttműködésének másik gyümölcse a 89 kW-os, 250 Nm leadására képes elektromotor, amivel a kis háromajtós 5,9 s alatt gyorsul 0-ról 70 km/órára.
A két cég együttműködése tovább folytatódik a személyautók elektromosításának lehetőségeit kutatva, de a hangsúly a közeljövőben a tisztán elektromosról a hibrid hajtásláncokra helyeződik át.