Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi Hungaria

A termelésben dolgozó nők arányának jelentős növelése érdekében indított átképzési programot az Audi Hungaria Motor Kft. Mint azt a kiadott közleményben írják: a járműipari cég azt a célt tűzte maga elé, hogy a mostani kettőről az új győri gyárban tíz százalékra növelje a női dolgozók arányát.

Ennek érdekében az év végéig mintegy 130 női munkavállalót képeznek át fémipari és járműspecifikus szakmákra. Az átképzés 32 fővel megkezdődött a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, az Audi Akademie Hungaria, a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium, valamint az Audi Hungaria közös projektje keretében.  „Ezzel a Magyarországon egyedülálló programmal szeretnénk a női munkavállalók érdeklődését felkelteni a műszaki szakmák iránt, és biztos munkahelyet, valamint kiváló szakmai fejlődési lehetőséget nyújtani nekik” – idézi Rozman Richárdot, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatóját a közlemény. A négy hónapos oktatás alatt a kiválasztott résztvevők elsajátíthatják a járműgyártáshoz kapcsolódó általános és szakmai alapismereteket, valamint megismerhetik az autóiparban használt folyamatokat, anyagokat és szerelési technikákat. Minden képzési modul vizsgával zárul. Azon résztvevők, akik minden vizsgát sikerrel zárnak, a képzést követően munkaszerződést kapnak az Audi Hungariától.

MTI