Csökken az autóláz a kínai piacon

Kínában az autóeladások 3,4 százalékkal visszaestek az idén az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a kínai autógyártók szövetsége (CAAM) szerdán.

Január és március között 4,79 millió darab új autó talált gazdára, s a szakemberek szerint márciusban már némi lendületet vett a piac. Ekkor 1,84 millió gépkocsit adtak el, ami februárhoz képest 17,33 százalékos emelkedés, de alig több mint 1 százalékos bővülést éves bázison.

A statisztikából kiderül, hogy a haszongépjárművek területén sokkal jelentősebb a csökkenés a gyártott mennyiséget és az értékesítést illetően is, 2011 első negyedévi adataihoz képest meghaladja a 10 százalékot.

A nemzeti fejlesztési és reformbizottság árfigyelő központjának jelentése szerint az elmúlt hónapban némileg csökkentek a hazai gyártású gépkocsik árai, míg az import autóké nőttek. A hazai gyártású személyautók esetében a tendencia három hónapja tart, márciusban 1,7 százalékos volt az áresés a tavalyi év márciusi adataihoz képest. Az import szedánok ára 2 százalékot meghaladó mértékben emelkedett az előző hónaphoz képest.

A világ legnagyobb autópiacán 2009-ben – a központi ösztönzők hatására – 46 százalékos volt az eladások bővülése, 2010-ben pedig 32 százalékos. 2011-ben azonban az intézkedések visszavonása következtében 2,5 százalékra mérséklődött az értékesítés növekedése, 18,5 millió darab kelt el. 2012 első két hónapjában – 6 százalékos visszaeséssel – az elmúlt 7 év legrosszabb eredményét könyvelte el az iparág.

MTI