Skatulyázott programozható robotocskák és nagyszerű szakemberek

Az IAA, a frankfurti autókiállítás két sajtónapjára az autógyártók és rendszerbeszállítók kiviszik mérnökeiket is, hogy az újságírók technikai megoldásokat firtató kérdéseire is tudjanak szakszerű választ adni. A szakújságírók, köztük mérnökemberek is, igen jól érzik magukat a legújabb technikai megoldások, igazi hi-tech termékek, néha még csak a fejlesztési végfázisban lévő kutatási produktumok között. Nézegetvén ezeket, azonnal megjelenik valaki, pláne ha az ember fényképez is, hogy készségesen tájékoztatást adjon.

Úgy tapasztaltam (idén is), hogy három eset lehetséges.

1. Nem tud válaszolni, küldi a kollégát…

2. Öröm vele konzultálni, mert széles összefüggésben is tudja a dolgokat.

3. Bevallja, hogy ő ilyen mélységekben nem járatos és leráz.

Ad 1. Megkérdezem az egyik nagy autógyártónál, egy motor előtt állva, hogy az a valami tartalmazza-e ezt-meg-azt. Nem tudja, mert ő csak az előtte 20 cm-rel előbbre lévő dologig van megbízva a fejlesztéssel, majd küldi a kollégát. Érkezik a kolléga és elmondja, hogy sajnos nem tudja, ő csak Otto-motoron fejleszt ehhez hasonlót, ez dízelmotor volt, de nincs semmi veszve, küldi a kollégát. A harmadik arról, amit kérdezek, még nem hallott, mert ő igaz, hogy ezt fejleszti, de csak kisebb motorokhoz. Mindegyikőjük azért „bepróbálkozik” a kiadott mondókával, ennyi a teljesítmény és a rendszer a „legoptimálisabb”.

Szinte általános, hogy csak egy rendkívül szűk területet ismernek, de arról érdemi információt nem ad(hat)nak. Semmiféle kitekintésük nincsen, ha az ember mondja, hogy másoknál miként van, őszintén csodálkoznak. Nem lehet velük – ahogy egy újságíró szeretné – a szakterületről szélesebb kitekintésben beszélni. Nekem ez személy szerint bánatom. Mondják, ilyen a világ. Ráállítják a fiatalokat egy igen szűk szakterület egy morzsájára, ott villanthatnak. Nem kell tudniuk a „külvilágról”, komolyan gondolja a munkáltató: csak zavarná őket. Nagyon remélem, hogy azok a mai egyetemisták, akiket van szerencsém néhány dologgal megismertetni a tanórákon, nem engedik magukat „skatulyázott, programozható robotocskák”-ká tenni, nem darálja be őket a „rendszer”, vagy ha igazodniuk is kell, csendesen kitekintenek a világba, többre tartják műszaki mivoltukat, mint amennyit a „skatulya” enged nekik.

Ad 2. Az autógyártó – és a beszállító – multiknál, de még inkább a kisebb beszállítói, kutató-fejlesztői cégek standjain a „projektleiter”, a „senior manager” az igazi információforrás, szinte élvezik is, hogy érdeklődő és talán értő emberekkel beszélgethetnek. Jártam most úgy, hogy mire hazaértem, már e-mail várt beszélgetésünk témájához kapcsolódó további részletekkel. Ha kifogja az ember a fejlesztőt, egyhamar nem szabadul…

A japánok – többekkel voltam így – mások! Nem érdekli (vagy nem érdekelheti?) és nem is érti, hogy te a műszaki részletek felől miért érdeklődsz. Ha vevő vagy, akkor vedd meg, ez jó és kész.

Ad 3. A termék mellé a kereskedőt, rosszabb esetben a hoszteszt állítják oda. Ez utóbbi ugyan mutatósabb, de egyformán nem tudnak semmit a melléjük állított valamicsodáról. Adnak némi sajtóanyagot vagy megadják a cég internetes elérhetőségét. Nekik ennyi elég a sajtókapcsolatból.