42. Autóbusz Szakértői Tanácskozás

A GTE meghívja Önt és munkatársait a 42. Autóbusz Szakértői Tanácskozásra. A rendezvény dátuma: 2011. szeptember 8–9. Helyszíne: Balatonvilágos, Hotel Frida Family Hotel.

A rendezvény már több mint négy évtizede a hazai autóbuszos, trolibuszos szakma – gyártók, beszállítók, üzemeltetők és fejlesztők – hagyományos fóruma, ahol nyílt szakmai vitákban és őszinte baráti eszmecserék során beszéljük meg az aktuális kérdéseket.

Az idei tanácskozás két szempontból is kiemelt fontosságú. 2010-ben a rendezvény nemzetközi szinten, a FISITA konferencia szekciójaként került lebonyolításra. Így ott – a műszaki újdonságok ismertetése mellett – nem kerültek felszínre hazai vonatkozású kérdések. A másik, ennél is lényegesebb szempont, hogy kormányzatunk – más területek mellett – a közösségi közlekedésben is hosszú távú elképzelések kidolgozásába fogott. Meggyőződésünk, hogy ezekben az elképzelésekben az autóbusz-közlekedésnek méltó szerepet kell biztosítani.

Az autóbusz-közlekedést több oldalról érik bírálatok, amelyek azonban legtöbbször a jelenlegi, jórészt elöregedett, esetenként több évtizedes technikai színvonalat képviselő autóbuszpark hiányosságain alapulnak. A tanácskozás során szeretnénk bemutatni, hogy a korszerű, helyenként a hagyományoson túlmutató technológia alkalmazása lehetővé teszi az autóbuszközlekedés környezetkímélő, utasbarát, gazdaságos megvalósítását.

A tanácskozáson szeretnénk arra is felhívni a figyelmet, hogy a hazai autóbuszgyártás ma is rendelkezik azzal a szellemi és gyártási potenciállal, ami képessé teszi az igények gyors kielégítésére, sőt a közép- és hosszú távú elképzelések megvalósítására is. A hazai beszerzéssel újra biztosítható a homogén járműpark, és a gyártással a hazai foglalkoztatottság javítása is megvalósítható.

További információ: www.gteportal.eu, tel.: 1-2020656, penzugy@gteportal.eu