„Rendeletek szorításában” – az autógyártást, üzemeltetést, fenntartást még apró részleteiben is az Európai Unió és a nemzeti rendeletek határozzák meg. Nagyon kell figyelni, hogy el ne tévesszük: melyik a legfrissebb módosítás, mikor lép hatályba egy-egy alpontja és mi az, amit eltöröltek. Az Editorial is feszegeti a kérdést a rendeletek „természetrajzáról”.
A gépjárműfenntartói világot vitathatatlanul az európai műszakivizsga rendelet módosításának tervezete érinti. Bevezetése már olyan közel van (talán 2-3 év a felkészülésre pár pillanatnak tűnik), hogy a felkészülést először fejben meg kell kezdeni. Akik nem vizsgáztatnak, azok sem maradnak a körön kívül. Olyan vizsgálati eljárások és műszerezettség kell, mely a vizsgára való felkészüléshez nem nélkülözhető. Írunk mind erről részletesen és ez csak az első rész!
Minden szakterület előre menetelben van, olvashatunk a szintetikus motorhajtóanyagokról, a villanyautózás rohamlépteiről, „Ha már villanyautó, akkor valósítsunk meg régen halogatott szerkezet módosításokat” – talán van ilyen indok, de az biztos, hogy itt valóban lépnek előre, most a Steer-by-Wire rendszerről szólunk, de olvashatnak más fejlesztési eredményekről is, például új hibrid generációról, még okosabb asszisztensekről.
Világ és európai szakmai szövetségek ismertető sorozatunkban az APRA alkatrészfelújítók kerülnek sorra, a magyarokat is várják.
Napi gondjaink sem csökkennek, az új autók gyári visszahívási információeléréséről is olvashatnak „útmutatót”.
A „tudáspróba” nem csak kérdez, hanem válaszaival gyarapítja is a kedves olvasó ismereteit.
Megtudhatunk fontos dolgokat a hazai FAM rendeletről és az oktatásról, az „adatkormányzás” mibenlétéről, az ózonos belső tér szagtalanításról (valóban tiltja-e az EU az ózontechnológiát?).
A haza gyújtógyertyagyártás története is halad előre az időben.
A WordSkills 2026 Shanghai nemzeti döntője eseményei, eredménye szép reményekkel néz a nagy verseny elé.