Kettős Bosch évforduló 2011-ben

Robert Bosch – aki 1861. szeptember 23-án született az Ulm melletti Albeckben – olyan technológiai úttörőnek számított, aki még életében nemzetközi sikerre vitte vállalatát. Robert Bosch 80 éves korában, 1942. március 12-én hunyt el Stuttgartban.

A vállalat a kezdeti stuttgarti műhelyből gyorsan egy nemzetközi vállalkozássá nőtte ki magát. 1897-ben a járműmotorokhoz megépített kisfeszültségű mágneses gyújtóberendezés kezdte meg a Bosch-innovációk hosszú listáját. Ezt követte 1902-ben a Bosch nagyfeszültségű mágneses gyújtórendszere. A Bosch-termékek sikerének kulcsát mindig is az azokban megjelenő magas szintű innováció és minőség jelentette.


Az 1886-ban, idén 125 éve, november 15-én megnyitott első Bosch-műhely, melynek cégtáblája „Werkstätte für Feinmechanik und Elektrotechnik" Stuttgartban, a Rotebühlstraße 75/B házra került ki


A cégalapítás utáni első időkben elsősorban szerelési munkákat vállaltak, Robert Bosch kerékpáron – ami akkor luxuscikknek számított – kereste fel a megbízókat és ellenőrizte a munkát. A kép 1890-ben készült.

A Bosch a kezdetektől fogva meghatározó szerepet játszott abban, hogy az automobilból a 20. század legelterjedtebb közlekedési eszköze legyen. A termékskála gyorsan bővült. 1913-ban jelent meg a Bosch autóvilágítási rendszer, amelynek áramforrása egy generátor és akkumulátor volt. Ezt olyan innovációk követték, mint az elektromos önindítók, kürtök, ablaktörlők, szervofékek és irányjelzők. Ezek a Bosch-termékek alkalmasabbá tették a kor autóit a mindennapos használatra, továbbá nagyban hozzájárultak a kényelemhez és a biztonsághoz. 1921-ben létrejött a Bosch Szerviz és kialakult a cég külföldi ügyfélszolgálatokból és fiókirodákból álló hálózata, amivel a Bosch egy kiterjedt autójavító szervezetet hozott létre ügyfeleinek. Ugyanakkor lefektette az alapjait egy átfogó nemzetközi ügyfélszolgálati rendszernek. 1927-ben megkezdődhetett az igazi áttörést jelentő technológiának számító dízelbefecskendező szivattyú sorozatgyártása. Ez először csak teherautókhoz készült, majd 1936-ban az első dízelmotoros személyautókba is beszerelték. 1951-ben a Bosch megjelent a gépjármű-ipari piacon a benzinbefecskendezéssel, először a kompakt Gutbrod Superior kétütemű motorja esetében. Ez vezetett el aztán a nagyobb teljesítményt a kisebb fogyasztással és emisszióval kombináló benzines személyautó-motorok kifejlesztéséhez. A négyütemű motorok benzinbefecskendező rendszere három évvel később debütált a legendás „szárnyas” Mercedes-Benz 300 SL erőforrásába beépítve.


Robert Bosch íróasztalánál, 1906-ban


Robert Bosch a szakmunkástanulók képzését kiemelten fontosnak tartotta, saját iskoláiban személyesen is ellenőrizte munkájukat, előmenetelüket


A Bosch-igazgatók egy próbaúton, 1907-ben. Gustav Klein, Gottlob Honold, Ernst Ulmer és Arnold Zähringer egy Renault gépkocsin vizsgálják a Bosch-termékeket. A Bosch cég igazgatóinak nevéhez kiemelkedő Bosch-fejlesztések fűződnek, így például Gottlob Honold, Robert Bosch egy időközben mérnökké lett volt tanulója, a mágnesgyújtás tökéletesítésében szerzett érdemeket

A Bosch a gépjármű-elektronika terén is folyamatosan bővítette termékskáláját. A 20. század második felében a motorvezérlő rendszerektől kezdve a vezetőt támogató rendszerekig mindenütt a félvezetők váltak az új elektronikai rendszerek főkomponensévé. Az első saját gyártású elektronikus alkatrészeket tartalmazó Bosch-termék az 1958-ban piacra dobott Bosch áramfejlesztő-szabályozó volt. Ezt követte 1967-ben a Bosch Jetronic befecskendező-rendszer, az első volt a sorozatban gyártott elektronikus befecskendező-rendszerek közül. Mivel a gépjármű-elektronika egyre nagyobb szerepet játszott, 1970-ben a Bosch új üzemet nyitott a Stuttgart melletti Reutlingenben. Ez a létesítmény kizárólag félvezetők gyártásával foglalkozott. A Bosch innovatív félvezető-technológiája nélkül elképzelhetetlen lett volna a lambda-szonda (1976) kifejlesztése, ami a katalizátorok hatékonyabb és tisztább működését segíti. Ugyanígy elképzelhetetlen lett volna az ABS blokkolásgátló fékrendszer (1978) vagy az ESP® elektronikus menetstabilizáló rendszer (1995) megjelenése. Bevezetésük óta az ABS és ESP® jelentősen javították a vezetés biztonságát és csökkentették a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát. Mivel a vállalat továbbra is nagyon figyel ezekre a jövőbe mutató technológiákra, így 2010-ben egy új, ultramodern félvezetőgyár kezdte meg működését Reutlingenben. Közel 600 millió eurót kitevő végösszegével ez az új üzem jelenti a Bosch 125 éves történetének eddigi legnagyobb különálló tőkeberuházását.


Benzin-befecskendezőszivattyú az 1958- as Mercedes 220 SE motorjához. A Bosch cég 1951-ben kezdte meg a benzinbefecskendezők gyártását kétütemű motorokhoz. Négyütemű motorokhoz 1954-ben vált a konstrukció szériaéretté. Ezt követően intenzíven fejlesztették a benzinbefecskendező rendszereket. Az első elektronikus benzinbefecskendező, a D-Jetronic szériagyártását 1967-ben kezdték meg a VW 1600 E típus számára


Bosch Typ D6 mágnesgyújtó. Karl Benz a gyújtást a „problémák problémájának” nevezte. Bosch nagyfeszültségű mágnesgyújtásával megoldódott a „problémák problémája”. A mágnesgyújtó gyártását Bosch az 1901. április 1-jén megnyitott első gyártóüzemében kezdte meg Stuttgartban. A század első éveiben a mágnesgyújtó volt a cég húzó terméke. A termelés gyorsan felfutott, 1906-ban készült el a Typ D6 mágnesgyújtó 100 000. példánya. Robert Bosch a cég 526 dolgozójának bevezette a 8 órás napi munkaidőt, ami akkor nagy szociális vívmány volt

A Bosch a világ egyik vezető gyártója a benzin- és gázolaj-befecskendezési rendszerek és az olyan járműbiztonsági rendszerek terén, mint az ABS blokkolásgátló fékrendszer és az ESP® elektronikus menetstabilizáló rendszer.

A Gépjárműtechnika Üzletág továbbra is a Bosch-csoport legnagyobb árbevételét hozza. 2009-ben a vállalat csak ebben az üzletágban majdnem 3 milliárd eurót fordított kutatás-fejlesztés célokra. A Bosch párhuzamos, teljes hibridtechnológiáját – ami lehetővé teszi azt, hogy a gépjárművek csak villamos energiával működjenek – már sorozatgyártásban alkalmazza a VW és a Porsche, de gőzerővel folyik a csak elektromos hajtások fejlesztése is.


Az első Bosch indítómotor és az első dinamó (Typ D), mindkettő 1913-ból. A kísérleti és fejlesztő munkák 1910 körül kezdődtek. A kompakt építés, jó teljesítmény és megbízhatóság jellemezte már akkor is ezeket a villamos gépeket

A Bosch ma több mint 60 országban 300-nál is több leányvállalattal és regionális vállalattal rendelkezik, és világszerte mintegy 280 000 munkavállalót alkalmaz. Értékesítési cégeinek és partnereinek nemzetközi hálózata mintegy 150 országra terjed ki.

A termékek és szolgáltatások terén betöltött úttörő szerep azzal járt, hogy a Bosch más piacokon is vezető szerephez jutott. Az európai autóipart érintő 1926. évi válságot követően a cég megkezdte terjeszkedését a gépjárműiparon kívül és a '20-as évek végén már más szektorokban is megvetette lábát. Ezzel az volt a célja, hogy az üzleti alapok kibővítésével a cég kevésbé legyen kitéve a gazdasági ciklusok kedvezőtlen hatásainak – a Bosch a ma kihívásaira is ezt a kipróbált és bevált formulát alkalmazza.


Robert Bosch egy kevésbé ismert fényképe 1925-ből. Mondása szerint, melyet egész életében tartott: „A bajban inkább a pénz vesszen, mint a bizalom”