Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. október | Olvasson bele!

Oldtimer Expo 2010

Idén április 16. és 18. között rendezték meg a negyedik Oldtimer Expót a budapesti vasúttörténeti parkban. A rendezvény több érdekes programot is kínált, és mint helyi sajátosságot, a vonatokról szóló állandó tárlatot is megtekinthette a látogató.

Klasszikus Jaguárok

A kiállítótér több mint ötezer négyzetméteres volt, ahol többek között márkaklubok, oldtimerek felújításával, illetve alkatrészeinek kereskedelmével foglalkozó cégek állítottak ki. A Totalcar internetes autóslap külön standdal jelentkezett, itt ünnepelve meg tízéves fennállását. A jubileum tiszteletére tíz youngtimert (20 és 30 év közötti autókat és motorokat) állítottak ki, melyek valamilyen szempontból különlegesek voltak, illetve ritkaságnak számítanak. Ezek közül példaként felsorolok néhányat: Peugeot 205 GTI, Mercedes 500SEC, Subaru XT, Citroën CX GTI, VW Golf Country. 


Klasszikus Jaguárok

Külön helyet kapott a standon a Totalcar egyik újságírójának kalandos úton – Svédországból, az északi sarkkör közeléből – félig lábon, félig tréleren hazahozott Mercedes 180 C Pontonja.

A kitartóbb és érdeklődő látogatók végigkövethették, hogyan épül újjá egy veterán autó. A Classic Automobile Warvasovszky cég munkatársai a közönség szeme láttára itt építettek össze egy Jaguar E-type-ot.


Delorean DMC-12


Ferrari 250 GT tipo 508C

hirdetés


Épül a Jaguar E-type a Classic Automobile Warvasovszky & Co. standján

Megünnepelt évfordulók

A rendezvényen több autótörténeti évfordulóról is megemlékeztek. Az idén 75 éves a Jaguár, az Opel Manta 40 éves lett, az Audi Quattro pedig a harmadik X-et töltötte be.

Mindegyik ünnepelt külön tematikus kiállítóhelyet kapott, így az Audi Ur-quattro, illetve az Opel Manta különböző változatait is megtekinthették az érdeklődők.

KGST-autók

Külön „nosztalgiaszekciót” képviseltek az egykori KGST-országokban gyártott autók, melyek között a felújítottakon kívül számos nagyon kevés kilométert futottat is lehetett látni, eredeti állapotában. 


Lotus Europa Ausztriából

Márkaklubok

A márkaklubok között a Lotus osztrák klub képviseltette magát különböző ritkaságokkal. Ezek közül a legérdekesebb egy Lotus Europa volt, melynek tekintélyes versenymotorját időről időre beindították. Jelen voltak még többek között a Mercedes, a Polski Fiat, a Mini, a Volvo klubok, bemutatva a márka dicső múltját egy vagy több autóval is.

„Oldtimer Expo – kicsit máshogy, de mélyebben” címmel a www.autotechnika.hu honlapon is olvasható egy tudósítás a kiállításról, Szalay Iván tollából.


Kapcsolódó dokumentum:


52


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés