Idén is kitört az ETNA Dunaharasztiban

Az idén 20 éves ENERGOTEST Kft. hagyományos, éves ETNA partnertalálkozóját 4. alkalommal rendezte meg dunaharaszti telephelyén. A korábbi évek nagyszabású szórakoztató, látványos programjai, ha idén szerényebbek is voltak, a szakmai tartalom bőven kárpótolta a látogatókat.

A jó hangulatot a kellemes vendéglátás, komoly és vidám meglepetések és kedvezményes ETNA termékárak csak fokozták. Az egész napos program idén is a Garázsipar Egyeteme előadásaival kezdődött. Az előadások izgalmas témákat jártak körbe, úgy mint a hibrid hajtású járművek vagy a dízelmotorok jövője dr. Emőd István, Horváth Tibor előadásában. A folyamatos mérésbemutatók mellett játékos formában is ki lehetett próbálni egy-egy műhelyberendezést, így például a vendégek többek között bizonyíthatták ügyességüket a kerékszerelő verseny TECO kerékszerelő berendezésén, és lehetőség volt az OMCN bakok között szlalomozni az USAG szerszámkocsikkal (az autószerelők is örök gyerekek…).

Zentai Tamás ügyvezető igazgató kalauzolásában először valamennyi termékbemutató „állomást” végiglátogattunk, a partnerkiállítókhoz is beköszönve. Az Energotest hagyományos termékei – a vizsgálóeszközök, vizsgasorok – is mindig szolgálnak fejlesztési újdonságokkal, és az sem csoda – ismerve a mai viszonyokat –, hogy telt ház volt a vizsgasori KÖKIR bemutatón. Az Energotest járművizsgálati tervezési, kivitelezési munkáival ma már egyetemeken, nagyvállalatoknál, valamint a honvédségnél is jelen van, képes beszámolóval ezekről a projektekről is kaphattunk információt. A bőséges szerszámkínálat mellett e sorok íróját leginkább Szél Bálint úr szakavatott magyarázataival a Leitenberger „apró”, rendkívül ötletes diagnosztikai műszerei, készülékei kínálata kötötte le. Mindkét nap – mint mondják a szervezők – a legnagyobb érdeklődés az árverést övezte. Az ETNA rendezői megtalálták azt az egyensúlyt, mely egy néhány órás kellemes kikapcsolódáshoz, aktív szakmai pihenéshez, egyben feltöltődéshez kell. Gratulálunk!