A Federal Mogul számára fontos Magyarország

A Federal Mogul erősödő magyarországi és régiós üzletmenetre számít – tudtuk meg a cég bemutatkozó áprilisi sajtótájékoztatóján Krózser József igazgatótól. A Győr közelében, Kunszigeten 650 főt foglalkoztató társaság ügyvezetője, Ferenczi Gyula nyilatkozata szerint azon kevés nemzetközi cég közé tartozik vállalkozásuk Magyarországon (az autóipari vertikumban), amely a válság hatására sem csökkentette a létszámot.

A Ward’ Communications adatai szerint a világ legnépszerűbb tíz motorjából kilenc tartalmaz jelenleg Federal-Mogul alkatrészt. „Tavaly 5,3 milliárd dollár forgalmunk volt, ebből az európai régió 42 százalékot ért el, annyit, mint Észak-Amerika és Kanada együtt, a maradékon pedig Brazília, India és Kína osztozik” – emelte ki Rostislav Psota, a cég közép-kelet-európai marketingigazgatója. Az elmúlt évben a globális társaság értékesítésének 71 százalékát a személy- és kishaszonjárművek, 20 százalékát a nehézgépjárművek, a maradék részt pedig az ipari és energiaszegmens tette ki. A legújabb innovációk és biztonsági előírások azonnali alkalmazása mellett a környezetvédelem is egyre fontosabb a vállalatnak, amely kevesebb üzemanyagot használván, csökkenő szén-dioxid-kibocsátással és növekvő alternatív energia felhasználással működik. A Federal-Mogul pótalkatrész üzletágának 2008 óta van hivatalos irodája Magyarországon és 1999 óta van a társaság tulajdonában a kunszigeti gyár, amely ma 650 főt foglalkoztat.

A vállalat termékei (Champion, Moog, Ferodo, Beral, Payen, Goetze, Nural, AE, Glyco és FP-dízel) már korábban is népszerűek voltak a magyar piacon – hangsúlyozta Krózser József, a cég értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója, az elkövetkezendő években jelentősebb növekedésre számítva. Az ügyvezető szerint a Champion ablaktörlők, gyújtógyertyák, a Ferodo fékbetétek fogynak leginkább. A Federal Mogul az európai járműpark 98,5 százalékához kínál alkatrészeket. Magyarországon a cég termékeit a szakma legfontosabb vállalkozásai juttatják el a szervizekbe és szaküzletekbe: ilyen a személyautó-piacon jól ismert Szakál-Metal Kft., a Start Autó Kft., az Unix Autó Kft., a tehergépjárművek piacát meghatározó Car-Go Kft., és a motorkerékpárok, mezőgazdasági kisgépek piacán főszereplő Agroforg Kft. A vállalat a Kontichban (Belgium) található központi raktárából szállít, sürgős esetben akár másnapi határidővel. A rendelésekről on-line rendszerének köszönhetően azonnali visszajelzést ad.