A Bosch ismét a legvonzóbb vállalatok között - Több ezer diploma előtt álló műszakis szavazott újra a Boschra

A magyarországi Bosch az egyik legkeresettebb munkahely a diploma előtt álló műszaki egyetemisták és főiskolások körében – ez derült ki az AIESEC diákszervezet és a Develor személyzeti tanácsadó által, az ország 10 intézményében végzett friss felmérésből. A március 5-én nyilvánosságra hozott kutatás alapján az észak-magyarországi régióban egyértelműen a Bosch a legnépszerűbb nagyvállalat.

A Bosch-csoport évek óta kiemelten támogatja a magyarországi felsőoktatást és mérnökképzést. A tavalyi évben a cégcsoport gyáraival szoros együttműködésben támogattak és szerveztek a hallgatóknak szóló közös programokat. A Bosch Életre Tervezve Díj, a Kihívás Program, a Bosch Díj, a Bosch-ösztöndíj a cégcsoport által életre hívott és támogatott szakmaorientált motivációs hallgatói projektek. A szakmai konzultációk, vendégelőadók szakmai előadásai, ingyenes labortanfolyamok, gyárlátogatások szervezése, gyakornoki programok, szakdolgozati konzultációs lehetőségek, adományok, vendégprofesszori előadások mellett olyan újszerű, kreatív és interaktív, a mérnökszakma imidzsét támogatni hivatott projektek is fűződnek a Bosch névhez, mint a Hatvanban megrendezésre került InPulse időgépverseny, a miskolci Elektromobil verseny és az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő egri Rexroth Pneumobil verseny.

„A magas színvonalú mérnökképzés támogatásának stratégiája beérni látszik. A kutatások eredményei bennünket igazolnak, hiszen a végzős műszaki hallgatók 80%-a legfontosabb tájékozódási lehetőségnek a vállalattal való személyes érintkezést tartja, a munkahely kiválasztásakor legfontosabb szempontok között a jó hírnév, a tanulási és az előrelépési lehetőség szerepel“ – üdvözölte az eredményt Fluck Benedek, a Bosch-csoport személyzeti vezetője.