15 éves a Fer-Vill Kft.

A Fer-Vill Kft. szeptember 26-ra, a József Attila Színházba invitálta üzleti partnereit, hogy velük együtt ünnepeljék a cég 15. születésnapját. Szőr Ferenc köszöntőjét követően a színház társulata nagy sikerrel adta elő a „Csak kétszer vagy fiatal” darabot. Az előadást követő állófogadás fénypontjaként a születésnapi tortát kóstolhatta meg a színházat teljesen megtöltő vendégsereg.

Az nem véletlen, ha egy cég tizenöt éven keresztül folyamatosan fejlődik.

Az nem véletlen, ha ennyi vásárlónk bízik meg tudásunkban, szakmai hitelünkben.

A világ nem áll meg! Ma már egészen másról szól ez a szakma, mint amikor kezdtük.

Mi mégis itt vagyunk, munkát, kenyeret adunk sok családnak. Biztosítjuk vásárlóinknak a tisztességes megélhetés lehetőségét árainkkal, segítségünkkel. Ez volt, amiért létrejöttünk.

Nekünk az a dolgunk, hogy újra és újra bebizonyítsuk Önöknek: mindig vannak megoldások, készen állunk reagálni a kihívásokra. Kihívásokból pedig van elég!


A Fer-Vill Kft. szeptember 26-ra, a József Attila Színházba invitálta üzleti partnereit, hogy velük együtt ünnepeljék a cég 15. születésnapját. Szőr Ferenc köszöntőjét követően a színház társulata nagy sikerrel adta elő a „Csak kétszer vagy fiatal” darabot. Az előadást követő állófogadás fénypontjaként a születésnapi tortát kóstolhatta meg a színházat teljesen megtöltő vendégsereg.

Továbbra sem akarunk mást, mint megfelelni céljainknak és jelmondatunknak:

Biztos partner egy változó világban!