A ZDK visszautasítja az ACEA követelését

A német autóipari szövetség (ZDK) visszautasította az ACEA, az autógyártók európai szövetségének követelését, mely szerint már a 2010-es év elejétől vezessék be az ernyő-GVO szabályozást. „Egyes autógyártók gyorsan fel akarnak mondani szerződéses partnereiknek, hogy megtilthassák számukra más márkák forgalmazását. Az ernyő-GVO gyors bevezetése pont jókor jönne számukra” – állítja Axel Koblitz, a ZDK ügyvezető igazgatója.

Egy ilyen lépés az ACEA szerint a forgalmazói hálózatoknak is előnyére válna a jelenlegi gazdasági válságban, Koblitz azonban más véleményen van. Éppen az autókereskedelem nehéz helyzetére tekintettel kívánja az Európai Unió Bizottsága a GVO-szabályozást három évvel, 2013-ig meghosszabbítani. A középpontban a kereskedők védelme áll az önkényes felmondásokkal szemben, valamint annak biztosítása, hogy más márkákat is forgalmazhassanak. A járműspecifikus GVO-szabályozás biztosítani tudná ezeket, az ernyő-GVO azonban nem. Ha az erős gyártók magukhoz láncolják kereskedőiket, miközben megtiltják számukra, hogy más márkákat is forgalmazzanak, akkor a többi gyártónak egyre nehezebb lesz teljesítőképes forgalmazót találnia – folytatja Koblitz. A piaci verseny számára ez a megoldás végzetes lenne. A ZDK minden erejével azért küzd, hogy az autókereskedelem ágazatspecifikus szabályait fenntartsa – ameddig csak lehetséges.