Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2020. december | Olvasson bele!

A Renault-Nissan szövetség 10 éves jubileuma

Az 1999. március 27-én aláírt Renault–Nissan szövetség olyan egyedülálló üzleti modellt alapozott meg, amely mindkét társaság számára jelentős értéket hozott létre. „A szövetség kezdettől fogva a bizalmon és a nyereséges növekedés elérését célzó stratégiára való törekvésen alapult” – mondta Carlos Ghosn, a Renault és a Nissan elnök-vezérigazgatója. „Továbbra is tiszteletben tartjuk ezeket az alapelveket, még akkor is, ha folyamatosan alkalmazkodunk az üzleti környezetünkhöz, amelyben most súlyos problémákkal szembesülünk. A szövetség nemcsak arra vértezte fel a Renault-t és a Nissant, hogy túlélje a globális pénzügyi és gazdasági válságot, de arra is, hogy minél jobb és kedvezőbb helyzetben legyen a válság befejeztével.”

A szövetség 10 évének tíz eredménye:

1. Értékesítés – az együttes értékesítési darabszám az 1999-es 4 989 709 darabról 2008-ban 6 090 304 darabra növekedett.

2. A Renault–Nissan Beszerzési Szervezet (RNPO) lefedettségi hányada 100%.

3. Közös padlólemezek és közös alkatrészek – az erre épülő modellek a Renault és a Nissan által világszerte eladott gépkocsik több mint 50%-át teszik ki.

4. Hajtásláncok kölcsönös cseréje és közös fejlesztésű hajtásláncok.

hirdetés

5. A korszerű technológiák portfóliójának növelése.

6. Gyártási egységesítés.

7. Gyártás a másik márka számára.

8. Globális jelenlét – Egymás földrajzi kiegészíthetőségének megfelelően, a Renault és a Nissan minden földrészen lefedi az összes piacot.

9. A termékskála bővítése.

10. Kultúrákon átívelő menedzsment.

„Büszkék vagyunk mindarra, amit az elmúlt 10 évben elértünk – mondja Carlos Ghosn, – és a jövőtől azt várjuk, hogy még jobban ki tudjuk használni a potenciálunkat. A szövetségen belüli partneri viszony még magasabb szintre emelésével további lépéseket teszünk a Renault és a Nissan közötti szinergiák elmélyítésére, ami hozzájárul mindkét társaság nyereséges növekedéséhez.” A Renault–Nissan szövetség (a februári bejelentésnek megfelelően) 2009 májusában teszi közzé a szinergiák teljes listáját.


Kapcsolódó dokumentum:


68


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés