Bridgestone world solar challenge

A Bridgeston standján kiállított autó a Bochumi Főiskola diákjai által a Bridgestone World Solar Challenge-re épített napelemes jármű, a blue.cruiser.SolarCar. Csapatuk 2017-ben a 2. helyen végzett. A kétévente megrendezett verseny Ausztráliát szeli át Darwin és Adelaide között, ahol mintegy 3000 km-t kell megtenniük tisztán napenergiával. Az idei versenyt 2019. október 13–20. között rendezték meg. Azért figyeltünk fel erre a járműre, mert a kecskeméti egyetemisták zseniális MegaLux autója korábban itt már sikerrel szerepelt. Az új versenyszabályzat értelmében a korábbi 6 négyzetméter napelemfelület már csak 4 m2 lehet.

A Bridgeston több, mint 30 éve tartó szponzorációja nagyon illeszkedik a cég profiljába. Egy 80 km/h sebességgel haladó gépkocsi által elhasznált energia akár 20%-át is felemésztheti az abroncsok gördülési ellenállása. A Bridgestone által kifejezetten elektromos autókra tervezett, Ecopia Ologic abroncs nagy átmérőjének és keskeny szélességének köszönhetően csökkenti a menet közben fellépő abroncsdeformációt és az ezzel járó energiaveszteséget. A nagyobb abroncsnyomás jóvoltából az abroncsok gördülési ellenállása 30%-kal kisebb, mint a hagyományos gumiké, egy abroncs tömege pedig mindössze 1,5 kg, így a kerekek is jelentős szerepet játszanak a jármű tömegének csökkentésében.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.