Lóvá tettek bennünket?

Az EU-rendelet határértékeit „teljesen értelmetlennek” tartja. Nézete szerint egy dohányosnak néhány héten belül „holtan kellene összeesni”, ha ezt a terhelést a finompor által okozott állítólagos terheléssel összehasonlítjuk, vázolta Köhler drasztikusan. Már novemberben azt nyilatkozta a Die Weltnek: A dízel mindenesetre ártatlan.

A szerzőtársak véleménye szerint „nagyon valószínű, hogy azok a tudományos adatok, amelyek ezekhez a látszólag nagy halotti számokhoz vezetnek, rendszerszintű hibát tartalmaznak”. Szemrehányást tettek a WHO-nak, hogy az adatokat „extrém egyoldalúan értelmezik, mindig azzal a célelképzeléssel, hogy a finompornak és a NOx -nek károsnak kell lenni”. De az adatoknak más magyarázatai is lehetségesek, „ha nem sokkal valószínűbbek”, ahogy azt a tudós Thomas Koch (a Karlsruhe-i Dugattyús Gépek Intézet vezetője, korábban a Daimler motorfejlesztésében dolgozott), Martin Hetzel (a VPK ügyvezetője) és Matthias Klingner (a Fraunhofer Intézet Közlekedés és Infrastruktúra részleg, Drezda) állítják. Qui prodest? Azaz kinek az érdeke? – már a neves latin szerzők is ezt feszegették. Az áramlobbi igyekszik lehetetleníteni a belső égésű motort? Ezt a NOx - és CO2 -előírásokkal biztosan eléri.

Hogy van ez az egész? Az egész NOx -vita és előírás-szigorítás, amire az egész vitát alapozták speciálisan a dízel járműveknél, vajon megy a levesbe? Az egész SCR-vita felesleges volt?! A határérték orvosi értelmetlenség? A szkeptikusok, mindenekelőtt a szövetségi közlekedési miniszter, Andreas Scheuer és az autólobbi igazolva érezheti magát a tüdőgyógyász szakorvosok és szakértők állásfoglalása után.

De ez még messze nem végleges!

Vannak független, hosszú évek óta készült tanulmányok, amik bizonyítják az összefüggést a rossz levegő és a megbetegedések között. A tudósok jobban tették volna, ha bizonyítékokat hoznak a (valószínűtlen) nagyobb NOx -értékek ártalmatlanságára, ahelyett, hogy gyanúk helyett csak valószínűségekkel (valószínűtlenségekkel) operáljanak. A helyzet igazán összegabalyodottnak tűnik. Az emissziós lobbi rettenetesen erős, az autógyárak – vajon miért – labdába sem rúgnak. Az biztos viszont: akkor is, ha nem igaz, hogy a nitrogén-oxidok olyan mértékben betegítenek meg, ahogy azt a WHO feltételezi, a minden mértéken felüli városi forgalom, mint egész, az égéstermékek, a zaj, a helyszükséglet számos indikációja a polgárokat és a lakókat nem teszi egészségesebbé. De az is biztos és ebben közmegegyezés van: kisebb és emissziómentes forgalomra van szükségünk a városokban.

Forrás:
https://pneumologie.de/fileadmin/user_upload/ Presse/2018-11-27_PM_Positionspapier_Feinstaub.pdf https://pneumologie.de/fileadmin/DGP_Luftschadstoffe_ Positionspapier_20190129.pdf
www.vision-mobility.de/de/news/wissenschaftler-zweifelnstickoxid-grenzwerte-und-werden-prompt-korrigiert-2646.html