A magyar gépjármű kereskedelem története

Június 3-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban került sor a „Mese­autótól a Merkurig” című időszaki kiállítás megnyitójára. A szeptember 27-ig megtekinthető tárlat a XX. század kezdetétől, az első autókereskedések megjelenésétől egészen 1989-ig mutatja be a hazai automobil- és motorkerékpár-kereskedelem történetét.


A Magyar Automobilkereskedők Országos Egyesülete és a Királyi Magyar Automobil Club által közösen megrendezett 1925-ös Budapesti Nemzetközi Autókiállításon a Citroen-képviselet többek között egy autómetszetet állított ki

A kiállításon feltárul egy érdekes, izgalmas szakma múltja. A tematikus installációk mellett huszonhárom, fotókkal és illusztrációkkal gazdagon díszített tabló mutatja be a hazai gépjármű-kereskedelem múltját és fejlődését.

A látogatók betekintést nyernek a budapesti és a vidéki kereskedések életébe, egy kis időre vásárlói lesznek egy 1920-as évekbeli autókereskedésnek, és azt is átélhetik, milyen volt régen az akár évekig várt járművet megpillantani a Merkur átadótelepén. Mindemellett ízelítőt kapnak az autókereskedelem szociológiájáról, a reklám és az autók kapcsolatáról.


GoTrabiGo – ilyen volt a felhozatal a Merkur csepeli átadótelepén valamikor a ’70-es évek közepén

Az Állami Áruházak hangulatát élheti át az, aki eljön, és szemügyre veszi a Berva és Danuvia motorokat, a korabeli játékokat, rádiókat és más műszaki eszközöket.

Ezeket a múzeum a Maróti Gyűjteménytől kapta kölcsön a kiállítás idejére. A korabeli fényképek az MTVA fotóarchívumából származnak.

Az autóközlekedés és a kereskedelem mellett a vendégek elé tárul a tankolás és a benzinkutak hazai története is egy Klíma I kútoszlop, kiegészítő tárgyak és néhány tabló segítségével. A tárlat kiegészítőjeként látogatható továbbá egy izgalmas autómodell kamarakiállítás a Kelenvölgyi Autómodellezők Klubjának rendezésében.


A látogatók a vadonatúj Zsigulit csodálják az 1971-es BNV-n

A tárlat külön fejezetet szán az autó- és motorkerékpársport bemutatására, ezen belül foglalkozik a korabeli versenyautókkal és -motorokkal, a versenyzőkkel, valamint a versenyzés és az autókereskedelem kapcsolatával. A kiállítás izgalmas élményt nyújt benzingőzös családapáknak, a közlekedés iránt érdeklődő édesanyáknak, továbbá az interaktív installációkon keresztül a gyermekeknek és családoknak egyaránt.

„A kiállítás egyik fő érdekessége a GoTrabiGo csapata által adományozott Trabant, amibe bárki beülhet és kipróbálhat. Így a szülők, nagyszülők emlékeik felidézésével, a korabeli élményeiket néhány percre megidézve adhatják át élményeiket gyermekeiknek, unokáiknak, bemutatva, milyen autókkal pöfögtek, gurultak hazánk útjain az autósok egykoron. Az állandó installációk, tablók és múzeumpedagógiai játékok mellett időről időre előadásokat is szervezünk, továbbá tematikus programokkal várjuk a klasszikus járművekkel foglalkozó klubok tagjait is” – mondta a kiállítás megnyitóján Négyesi Pál autóipari elemző, autótörténész, a kiállítás kurátora.


Így festett annak idején egy modern autókereskedés (Lehel tér, 1938)

„Az elmúlt száz évben is számos csodát alkottak a magyar mérnökök, és ugyancsak büszkék lehetünk a hazai gépjármű-kereskedések és a kapcsolódó szolgáltatások fejlődésére is. Nagy- és dédapáink idején már léteztek jármű- és alkatrész-kereskedők, létezett érdekvédelem, zajlottak kiállítások és sportesemények. A történelemnek ezt az izgalmas, benzingőzös szeletét mutatjuk be a most nyíló tárlattal több hónapon keresztül, az autóipar szereplőinek érdekképviseletét ellátó, az autóipar innovatív megoldásait, a kereskedők és a vásárlók érdekeit, a marketing- és értékesítési folyamatokat szem előtt tartó szakmai érdekképviselet, Autós Nagykoalíció támogatásával, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a magyarjarmu.hu weboldal szerkesztőségének együttműködésében. Bízunk benne, hogy az autós szakma érdemeinek és értékeinek bemutatásával ez a kiállítás is hozzájárul a magyar autóipar és -kereskedelem hagyományainak megőrzéséhez és fenntartásához” – nyilatkozta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

A Magyar Kereskedelmi 
és Vendéglátóipari Múzeum

Címe: 1036 Budapest, 
Korona tér 1.