Szaktudás portál az elmélettől a gyakorlatig

Minden alkatrészgyártó tudja, hogy ügyfeleit – az alkatrészeit megvásárló és beépítő szervizek szakembereit – ezer szállal kell magához kötnie. Gyárlátogatások, jó hangulatú találkozók, tanfolyamok erősítik a kapcsolatot, de ide sokszor a főnök megy, aki ugyan dönt a beszerzések felől – és az a fontos –, de ő már nem olajozza össze a kezét. A cégek tudják, hogy a szerelésben, diagnosztikában, illesztésben használt, nem csak alapvető szakismeretet igénylő szerkezeti elemekhez tudást is kell adniuk. Ez jó az alkatrészgyártóknak, mert hozzáértéssel kevesebb lesz a nem megalapozott reklamáció, és jó azért is, mert azt az alkatrészt vásárolják a műhelyek, amit jól ismernek. A szerelő sem megy szívesen bele olyan dolgokba (értsd, kétes eredetű és minőségű alkatrészek beépítésébe), melyeknek nagy a rizikófaktora. Egy tudásportál a szakképzés tanulóinak és tanárainak (és szakújságírónak) is nagyon hasznos. Most, hogy a duális képzés minden oktatási szinten slágertéma, ehhez minden segítség jól jön, mely az egyéni tanulást szolgálja.

SZERVIZINFORMATIKA

A Tenneco mindezt felismerve – természetesen nem tévesztve szem elől saját jól felfogott üzleti céljait – olyan szaktudásportált készített két fő termékcsoportjához: a felfüggesztéshez (Ride Control – Monroe®) és kipufogó/emissziótechnikai rendszerekhez (Emission Control – Walker®), mely az elmélettől a legapróbb gyakorlati ismeretekig terjed. És ami a lényeg: a TADIS bárki számára, korlátozás nélkül, teljes terjedelmében elérhető!

A web alapú portál neve TADIS™. A TADIS betűszó, feloldása Technician’s Advanced Digital Information System, magyarul élenjáró digitális műszaki információs rendszer. Elérhető a Monroe® vagy Walker® oldalakról, a 4T logóra kattintva, vagy az alább megadott címről. Az anyag magyarul egyenlőre nem, de a világnyelvek többségén olvasható.

REGISZTRÁCIÓ ÉS HOZZÁFÉRÉS

Az oldalra bárki regisztrálhat, a főoldalon (http://ta.tenneco-emea.info/technical.php#) nincs közvetlenül link a regisztrációhoz, de a Login gombra kattintva az oldal először figyelmeztet, hogy nem vagyunk regisztrálva, viszont ezután rögtön a regisztrációs lapra irányít ➊. Itt az adataink megadása után kapunk egy e-mailt, az abban található linkre kattintva erősíthetjük meg a regisztrációt. Ezek után már teljes hozzáférésünk van az oldalhoz. A főoldalon a TADIS-logóra kattintva jutunk a számunkra érdekes oldalakra. A következő lépésben választhatunk nyelvet, majd a 9 elemet tartalmazó navigációs oldalra jutunk ➋. Az alsó sorban láthatóak a navigációhoz szükséges előre-hátra nyilak és a nyomtatás ikon.



BARANGOLÁS

Az első menüpont a Katalógusok (Catalogues). A következő lapon választhatunk, hogy a felfüggesztés vagy a kipufogó alkatrészeket tartalmazó katalógusokat akarjuk-e megtekinteni. Később az összes menüpontnál az lesz az első dolog, hogy a két fő téma közül válasszunk. A felugró ablakban a keresett jármű paramétereit megadva, majd a Keresés (Search) gombra kattintva megkapjuk a rendszer elemeit cikkszámokkal, rajzzal, és néhány típus esetén háromdimenziós forgatható rajzot is ➌. A felugró ablakot bezárva nem kell visszamenni a főképernyőre, a felső szalagon ugyanazokat a menüpontokat láthatjuk. A második menüpont a Termékinformációk (Product information of…). A következő lapon a két nagy kategória, a felfüggesztés (Monroe®) és a kipufogórendszer (Walker®) közül választhatunk, majd egy-egy altermék kategóriát kiválasztva, a következő lapokon kapunk róluk bővebb információt ➍. A következő lapra a jobb alsó sarokban lévő gombbal tudunk ugrani. Ebben a menüpontban sok információt és ráadásnak néhány érdekességet is megtudhatunk. Az itt található képek nagyíthatóak, egy-két animáció is színesíti a tartalmat. A szalag következő eleme a „Tudta-e?” (Did you know?). Itt néhány további érdekességet és hasznos tanácsot olvashatunk.



E-LEARNING

Az igazán hasznos szakasz ezután következik, az e-learning rész. Itt a törvényi alapoktól kezdve felépíti a tudást a weboldal, egészen a gyakorlati tudnivalókig, például, hogy a katalizátordiagnosztikához hol kell megmérni az infravörös hőmérővel a kipufogórendszer hőmérsékletét. A nagyítható ábrák itt is megtalálhatóak, magyarázó szövegbuborékokkal. Továbbá animációk is segítik az anyag megértését, ahol ez szükséges. De nemcsak a hardveres résszel foglalkozhatunk, hanem a szoftverrel is, ugyanis az OBD-s hibakeresésben is segít eligazodni az oldal.

TIPPEK

A következő menüpont a „Diagnosztikai tippek”. Itt is sok alkategóriára lebontva kapunk tippeket a diagnosztikához. Például külön-külön van leírva, hogy egy sima kipufogódobot vagy egy katalizátordobot miként kell megvizsgálni ➎, vagy a DPF-egységet.


Ezután a „Szerelési tippek” (Installation tips) jönnek. Itt van szó arról, hogy mire kell figyelni, ha DPF-egységet szerelünk, de még a kis rögzítő gumikampók helyes használatához is kapunk ötleteket. Videókat is találunk, ahol egy valódi műhelyben mutatja be a szerelő a helyes lépéseket.

A következő menüpont a „Speciális eszközök” (Special Tooling Area). Itt megtudhatjuk, hogy milyen alapvető eszközök szükségesek a minőségi munkavégzéshez, legyen szó akár a futóműről vagy a kipufogóról. De nemcsak az alapvető szerszámok vannak felsorolva, hanem a legapróbb, legspeciálisabb szerszámok is ➏, amivel bármilyen problémát szakszerűen és gyorsan meg lehet oldani.


VIDEÓK

A Technical Videos menüpont alatt nagyon sok, különböző videót találunk. Kezdve a cég történetétől, a bizonyos alkatrészek fejlődésén keresztül egészen a sok különböző jármű konkrét problémáinak megoldásáig.

Az utolsó menüpontban, a Technical Articles Area-ban főleg definíciók és különböző törvények, rendeletek olvashatók.


A TADIS folyamatosan bővül, de mai állapotában is nagyon gazdag tartalmú: több mint 125 videót és több mint 16 000 fotót, 3D animációt, ábrát, diagnosztikai és szerelési tippet ➐, oktatóanyagot tartalmaz. Emellett a termékek teljes termékkatalógusa is megnyitható. A TADIS jelenti azt is, hogy TAnulj, Dolgozz Információk Segítségével! Tegyük hozzá, hogy csak tiszta forrásból!