Virtuális valóság a szakképzésben

Miután az Autótechnika olvasói többnyire a korábban születettek köréből kerülnek ki, ezért az alábbi bevezető „történelmi” gondolatok talán nem tűnnek teljesen feleslegesnek. Csak egy-két évtized kell ahhoz, hogy a szavak jelentése gyökeresen megváltozzon, a régi elhomályosuljon, esetleg negatív kicsengésűből pozitívra váltson. És talán csak egy generáció kell ahhoz, hogy a régi jelentésből a fiatal semmit se tudjon, nekünk viszont át kell „állnunk”. Mi tudjuk, hogy mi az, hogy betegséget szimulálni az iskolában, hogy a seregben a krumplivirágos üvölt az általa szimulánsoknak nevezett kopaszokkal és így tovább.

Akkoriban a szimuláns és szimulálás köznyelvi szinten csak színlelést, tettetést jelentett. És itt a „csavar” ma a köznyelvben is: a szimuláció valamely helyzet vagy esemény pontos utánzása elektronikus eszközökkel, valaminek a modellezése.

Ismertük a repülésszimulátorokat, hamar megjelentek az autóvezetői szimulátorok. Majd cunamiszerű lerohanással a személyi számítógépeken már – játék szinten és céllal – minden átkerült a szimulált virtuális valóságba. Ma már mindenki tudja, ez a Virtual Reality, a VR. Túl vagyunk a képernyőn megjelenő szimuláción, nem túlzás, hogy ma már hétköznapi a VR-szemüveg technika otthon a játékoknál, múzeumi ismeretterjesztésnél, autóbemutatónál, a mai autóversenyzők jelentős része a VR-szimulátorból lép a pályára és lesz nagyon gyorsan sikeres versenyző, és még megszámlálhatatlan területet lehetne említeni.