A Dunlop Winter Sport 5 nyerte az AutoBild gumiabroncs-tesztjét
A Dunlop Winter Sport 5 az AutoBild éves téligumiabroncs-tesztjén bizonyította kiemelkedő tulajdonságait.1 A neves német magazin tesztjén a Dunlop Winter Sport 5 szerezte meg a győzelmet, mely a zsűri szerint „prémium minőségű abroncs, hiányosságok nélkül”. Költséghatékonyságának köszönhetően a gumiabroncs az „Eco-Master” címet is megkapta.
A minden útviszonyok között nagyszerű kezelhetőséget és precíz kormányzást biztosító, költséghatékony Dunlop Winter Sport 5 mind a 19 versenytársát maga mögé utasította a 195/65 R15 méretkategóriában.
Téli utakra fejlesztve
A Dunlop Winter Sport 5 fejlesztése során kiemelt szempont volt a kiszámíthatatlan téli útviszonyok között szükséges tapadás elérése, így az abroncs kiemelkedően jó oldaltapadást biztosít csúszós útfelületen, és nagyszerű teljesítményt nyújt a havas utakon.
„A Dunlop megalapítása óta a teljesítmény élvonalát képviseli” – mondta Mike Rytokoski, a Dunlop alelnöke és európai marketingvezetője. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az AutoBild neves téligumiabroncs-tesztje is megerősítette ezt.”
A Dunlop
A Dunlop a világ egyik vezető nagy és ultranagy teljesítményű abroncsokat gyártó márkája, mely számos komoly sikert ért el az autó- és motorsport területén. A Dunlop a mindennapi közlekedésben használt abroncsokhoz kifejlesztett innovatív technológiai megoldásokban kamatoztatja kiterjedt versenyzési tapasztalatát. A vezetési élményt előtérbe helyező Dunlop a legkorszerűbb technológiai megoldásokkal felvértezett, nagy teljesítményű és tartós abroncsokat kínál a járművezetőknek. A Dunlop márkával kapcsolatos további tudnivalókért látogasson el a www.dunlop.eu oldalraA 20 gumiabroncsot átfogó teszt az AutoBild 38. számában jelent meg 2018. szeptember 20-án. Abroncsméret: 195/65 R15, tesztjármű: VW Golf
1 A 20 gumiabroncsot átfogó teszt az AutoBild 38. számában jelent meg 2018. szeptember 20-án. Abroncsméret: 195/65 R15, tesztjármű: VW Golf
A Goodyear UltraGrip Performance SUV Gen-1 az élen végzett az AutoBild Allrad téligumiabroncs-tesztjén
Az Auto Bild allrad magazin „kitűnő” minősítést adott a Goodyear UltraGrip Performance SUV Gen-1 abroncsnak2, mely megosztott első helyezést ért el a szaklap legutóbbi téligumiabroncs-tesztjén a SUV/összkerék-meghajtású járművek abroncsainak kategóriájában. A tesztelők méltatták az Audi Q5-ös gépkocsira szerelt 235/60R18 méretű gumiabroncs minden időjárási viszonyok közötti kitűnő kezelhetőségét, jó kormányzási reakcióit és rövid féktávolságát.
A teszten a Goodyear UltraGrip Performance Gen-1 nagyon jó és sokoldalú téli gumiabroncsnak bizonyult, mely a hideg évszakban bármilyen útviszony mellett jól használható. A gumiabroncs maximális pontszámot kapott a nedves útfelületen elért tapadásra és a száraz útfelületen való kezelhetőségre, valamint havas úton történő fékezésnél is kiemelkedően teljesített.
Mike Rytokoski, a Goodyear alelnöke és európai marketingvezetője elmondta: „Nagyon örülünk annak, hogy a Goodyear ismét az élen végzett. Ez az elismerés jól mutatja, hogy a Goodyear UltraGrip Performance SUV Gen-1 a piacon kapható legjobb gumiabroncsok közé tartozik.”
Miért van szükség téli gumiabroncsokra?
Több érv is szól a téli gumiabroncsok megvásárlása mellett:
- Törvényi előírás: egyes hidegebb éghajlatú európai országokban a téli gumiabroncsok használata kötelező.
- Minél hidegebb az idő, annál jobb a teljesítmény: a speciális összetételű gumikeverékből készült futófelülettel rendelkező téli gumiabroncsok megkönnyítik az autó irányítását a jeges és havas utakon.
- Jó kapaszkodóképesség: a téli gumiabroncsok futófelületén széles blokkok és extra lamellák találhatók, melyek biztosítják a téli utakon, lejtőkön és éles kanyarokban szükséges plusz tapadást, valamint megakadályozzák a hó feltapadását.
- Magabiztosság és irányítás: a vezetők többsége szerint a téli gumiabroncs extra biztonságérzetet ad a nehéz téli útviszonyok között.
- Tartósság: A nyári gumiabroncsok alacsony hőmérsékleten gyorsabban kopnak, mint a téli gumiabroncsok.
A Goodyear
A Goodyear a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója. A vállalat mintegy 64 000 embert foglalkoztat a világon, a termékeit pedig 22 ország 48 létesítményében állítja elő. Az ohiói Akronban és a luxemburgi Colmar-Bergben található két Innovációs Központjának célja: a legmodernebb termékek és szolgáltatások kifejlesztése, melyek meghatározzák az iparág technológiai és teljesítményi színvonalát. A Goodyearrel és termékeivel kapcsolatos további információért keresse fel a https://www.goodyear.eu/corporate_emea/ weboldalt.
2 A 10 gumiabroncsot átfogó teszt az Auto Bild allrad 11. számában jelent meg 2018. október 5-én. A teszten a Goodyear terméke megosztott első helyezést ért el a Pirelli Scorpion Winter abronccsal. Abroncsméret: 235/60 R18, tesztjármű: Audi Q5