Oktatással kezdte az évet a JAF
A Porsche Hungária adott helyet a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon- védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) idei első szoftver- szaktanácsadói képzésének, ahol a Kormányhivatalok Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályai, a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vettek részt.
Marótiné Koczur Györgyi, a JAF elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a már ötéves múltra visszatekintő képzés célja, hogy a járműipar területén leggyakrabban előforduló szerzői jogsértő cselekményekre felhívják a hatóságok figyelmét és megismertessék az eljárást lefolytatókat a legális járműipari szoftverekkel, diagnosztikai műszerekkel és nem utolsósorban a hamisított járműipari alkatrészekkel. Ezek mellett ismertették az anyacégek hamisítás elleni politikáját és biztatták a hatóságokat, hogy a járműfenntartó tevékenységet végzőknél tartott ellenőrzésekkor végezzenek szoftverellenőrzést a közlekedés biztonsága érdekében.