Előfizetek 2021 január
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2021 január
A főszerkesztő üzeni

NÉLKÜLETEK NEM MEGY, DE VELETEK SEM KÖNNYŰ…

Tovább

Szégyellje magát, aki rosszat gondol! – a mondás a történelem legendáinak egyikét idézi, királyi szavak ezek a térdszalagrend eredetéről. Így van ez címünk esetében is, mert itt szakmai létünkről van szó, a rendeletekről, melyek szövevényében élünk, többnyire küzdünk velük. Az megkérdőjelezhetetlen, hogy rendeletekre szükség van. Rendelet kell, hogy legyen miheztartás, hogy legyen (egészséges) rend, különben káoszba fulladunk. Ha ezt leszögeztük, lehet a dolgokat részleteiben nézni. Ne feledjük, a jogszabályok minden szava közvetlenül vagy áttételesen rólunk szól, pénzt ér, akár úgy is, hogy ismeretében büntetést nem kell befizetnünk. Rendeletet, jogszabályt olvasni sem könnyű, felfogni, értelmezni azonban gyakran igen nehéz. „Tollhegyre” most ezt a témát azért tűzzük, mert az előttünk álló év – úgy gondoljuk – meghatározóan rendeletalkotó, hatályba léptető lesz, illetve már az is. A határokon is átnyúló rendeletek, törvények alapvető szerepe a haladás, így tehát a fejlesztés irányának, akár szűkebb csatornájának kijelölése. Megfogalmazzák, merre haladjon a világ. Az automobilizmusban ennek az évtizedét éljük, cikcakkban haladunk, mutatják a trendvonalak, de az már tudatosul, hogy nincs visszaút. Számunkra fontos, mert az adja a kenyerünket, hogy a járművek erőforrása milyen lesz. A mai világ iparában, a járműiparon belül, az egyik leghatalmasabb ágazat a „klasszikus” hajtáslánc elemeinek gyártása. A fejlesztésben is fontos, de ma már nem ez viszi a prímet, hanem az elektrifikáció.

A mi világunkban első helyen áll az Euro 7/VII előírás tervezete. Erőteljesen nehezíteni fogja, műszaki előírásai miatt, a belső égésű motorral hajtott gépjárművek piacra kerülését. Abban a világ talán ma egyetért, hogy nem a belső égésű motorral (habár azzal is), hanem jelenlegi fosszilis eredetű tüzelőanyagával – a szén-dioxid-kibocsátás okán – van a baj. Ha a CO2-probléma más eredetű (például szintetikus) motorhajtó szénhidrogénekkel meg is oldódna, ott van még az emisszió, illetve – egyre hangsúlyozottabban – közel a jármű élettartama alatti felügyeletének problémái. Amit ma erről az előírásról, lényegét illetően, lehet tudni, két cikkben foglaltuk össze.

A hazai rendeletalkotás sem volt tétlen az elmúlt időszakban. A régi motorosok, mert ismerik a „történelmet”, nem lepődtek meg, hogy az év végére készültek el a Magyar Közlöny oldalaira való anyagok. És azon sem, hogy január elsejével hatályba is lépett egy jelentős részük. 

Ha valaki elolvas az év fordulóján több száz oldal száraz jogszabályt (milyen jól jön a kijárási tilalom…), melyhez, ha hozzátesszük a kereszthivatkozásokat, amik már ezres nagyságrendre növelik a terjedelmet, megtalálja a ránk vonatkozókat a „salátákban”, értelmezi, kibontja, egységes szerkezetbe rendezi, megpróbálja lefordítani „emberi nyelvre" és tömöríti (esetünkben 8 oldalba összefoglalja), ő a mi barátunk. Sokak számára lehet, hogy ez lapszámunk legfigyelemreméltóbb anyaga.

A rendeletalkotás sokféle lehet. Lehet olyan, amilyen a „tankönyvekben” megvan írva: alaposan átgondolt, kiérlelt, tudni mi a cél, szaknyelven szólva arányos, nincs benne túlzott követelmény, hasznossága indokolt, pontos a megfogalmazás és van idő a felkészülésre. Még egy lényeges dolog: szakmai körökkel egyeztetett és az is tud róla, akire vonatkozik. Valamint időben megjelenik a végrehajtási rendelet is. Szóljon, aki ilyennel már találkozott! Van úgy, talán felülről jövő sürgetés miatt, hogy a rendelet félkészen jön ki, sebaj, jön a módosítás. (Eltanulták az autógyáraktól, ahol a fejlesztés utolsó évét az első kereskedelmi év ügyfélpanaszainak a begyűjtése teszi ki…)

A rendeletek, számos dolog indokolja, például a technikai fejlődés, időnként módosításra szorulnak. Sajnos a hazai lemaradás a mi autósvilágunkban jelentős. Ha 2021-et „kikiáltottuk” a rendeletalkotás évének, tegyük ezt is rendbe.

Tartalom