A jövőnek okosan, körültekintően segíteni, nincs ennél nehezebb dolog. Alakulni fog magától is, de rossz vagy elmaradt döntésekkel életesélyeinket nagyban ronthatjuk. A dolgoknak teljes szabad folyást adni, van már annyi tapasztalatunk, hogy jóra nem vezet és van némi tudásunk, hogy valamelyest kormányozzuk.

A jövőt meg kell alapozni, a jövő útját ki kell jelölni és ehhez hasonló nagy ambíciójú mondásokkal nemcsak a politikusok beszédeiben, írásaiban találkozunk, de a szakemberek sincsenek ennek hiányában. Emberi magabiztosságuktól vezérelve meg vannak győződve arról, hogy a ható tényezőkkel mind tisztában vannak, a nem ismertek pedig komoly szerepet nem játszhatnak. Csekély az emberiség tudása ahhoz, hogy a világ útját globálisan, de még kisebb vonatkozásban és távlatokban is akarnok módon kijelölje. Ez eddig általában nem jött be. Ilyenkor konstatáljuk: ki hitte volna… Az is komoly bajt okoz, ha már felismerhető változásokat nem ismerünk fel, vagy nem veszünk róluk tudomást, vagy éppen akadályokat gördítünk eléjük.

A túl korai, korukat megelőző, elsietett intézkedések pedig, mert meg vagyunk győződve róla, hogy eltértünk a kijelölt iránytól, komoly kárt, veszteséget okozhatnak.

Bölcs gondolat az, hogy jobb ma egy, az emberiségre károsítónak vélt, végeredményében biztosan nem tudott folyamatot megfékeznünk, mert később, ha szabadjára eresztve ténylegesen bajt okoz, hatása már visszafordíthatatlan lesz. Ezzel meg is érkeztünk a minket érintő, minket fenntartó és eltartó mobilitási világunkba, melyre mindaz, amit a bevezető sorokban elmondtunk, ma különösen is vonatkozik. Minden arra mutat, hogy benne vagyunk abban a korszakban, mely megmutatja: fokozatosan ellehetetlenítjük magunkat, olyan változásokat okozunk, melyek beláthatatlan problémákhoz vezetnek.

Soroljuk, hogy egyértelmű legyen, miről van szó. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása: nemcsak a közlekedés üzemi szén-dioxid-kibocsátása, hanem a járműgyártás egésze ide tartozik. A belső égésű motorok kivezetése elkezdődött és a napjainkban születő korlátozó előírások ezt felgyorsítják. Nem lesz ez egy gyors folyamat és nem lesz gazdaságilag fájdalommentes sem. A gazdaság, az ipar nagy úr, ma még országok és érdekcsoportok, reméljük, rövid távon lassíthatják, sőt ellen is feszülhetnek a változásoknak. Az intelligens közlekedés, csak technikai oldalát nézve is, sok okos dolgot jelent, beleértve a vezetőtámogatás magas szintjét egészen az autonóm járművekig. Lassú ebben is az elfogadás.

Vajon mennyire problémamentesek az alternatív megoldások? Kitűzhető-e a jövő útja? Ma szinte csak a problémákat látjuk. Ennek ez a „természetrajza”: új dolgok új problémákat hoznak magukkal. „A problémák azért vannak, hogy legyen mit megoldanunk!” – sokszor és sikeresen jutottunk, most csak a technikatörténetet nézzük, túl dolgokon, vagy csak egyszerűen megkerültük, meghaladtuk azokat… Számolunk vajon minden tényezővel, a nyersanyagok rendelkezésre állásával és a hulladékkezeléssel? A tudás és a képzés reformjával, szakmák megszűnésével (!), egzisztenciák tönkremenetelével, új szakmák szükségességével, alapvető paradigmaváltással. Nincs nehezebb dolog, mint az emberi hozzáállást megváltoztatni, egy új dologgal szemben elfogadóvá tenni. Türelem és sok idő kell hozzá.

Bízzunk a jövő útjait kijelölők körültekintésében, bölcsességében, ne legyen a trendcsinálóknak korlátoltságuk időben belátni, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt korábbi „gyengénlátásukkal” vélték. A jövőnek, alalakuljon úgy, ahogy az az érdekünk, segítenünk kell.