Akár több mint száz évet is mondhatunk, mialatt természetes volt, hogy az autóipari konferenciák mi másról, mint az autóról, a mérnökök fejlesztéseiről szóltak. Ki így csinálja a hengerfejet, ki úgy, egyesek újabb szelepvezérlést találtak ki, mások a dugattyúgyűrűn finomítottak. Nem tegnapról mára, nem egyik napról a másikra, jól kitapintható, hogy az elmúlt tíz évben szinte belopta magát egy új téma: az alternatívák keresése, a jövőbeni lehetőségek latolgatása. „Besegítettek” a válságok, elsősorban az a pénzügyi válság, melyről talán sohasem fog kiderülni, hogy kik és miért okozták. (Nálam a közgazdászok visszacsúsztak a bányászbéka feneke alatti szintre: azt sem látták időben, hogy baj van, azt sem tudták, mi történik, és a kivezető utat sem tudták megmutatni.). Ebben a környezetvédelem méregzöldjeinek hisztériája, a klímaváltozással kapcsolatos teljes bizonytalanság, az energetikai érdekcsoportok kavarása, nem kevésbé a média is mind-mind „társrendezők”. A politika lubickol ebben a felkavart, zavaros közegben, neki való. És jönnek az új szereplők, akik hozzák saját új (tév)eszméiket. Tetézték (tetézik?) mindezt a gyártók – lehet, hogy vannak kivételek, inkább csak olyanok, akikről még nem tudjuk, hogy nem azok – konszernérdekből felokosított autói.

Sikerült oda eljutni, hogy ma már minden bizonytalan és annak ellentéte sem igaz.

Ilyen körülmények között az az iparág, mely az ipari fejlesztések eredményeinek hordozója, megjelenítője, maga jó részben a fejlődés motorja, sem tudja – miért is tudná –, merre tovább. Mindenki sok vasat tart a tűzben (mi pénzbe kerül ez!), mert nem tudják, melyiket kell majd igazán a kovácsüllőre tenni.

Egy azonban biztosnak látszik: a régi módon már nincs tovább. Csak autót gyártani önmagában, akár a legkorszerűbbet is, mikor a világ rendszert alkot, nem lehet.

Nincs olyan, hogy ma így, holnap úgy. Folyamatok vannak, átállás finomhangolással. Ez művészet a javából. Nyugodt átgondolás, a realitások figyelembevétele, rendszerben gondolkozás. Ez kellene.

Mértékadó szakemberek már arról beszélnek (igazuk lehet!), hogy a villanyautózás milyen átrendeződéseket hozhat. Arról csak lábjegyzetben szólnak, hogy lesz-e elég alapanyag, ami a villamos gépekhez, áramkörökhöz, akkumulátorokhoz kell. Talán azért nem aggódnak, mert a visszaforgatás lesz a megoldás?

Arról beszélnek az ezt tudni vélők, hogy hagyományos, belső égésű motoros autóhoz viszonyítva a tisztán elektromos autó (azonos menetteljesítményű, belméretű) kb. 1400 alkatrésszel kevesebből épül fel. Az elektromos alkatrészek száma a maihoz képest 75%-kal lesz több. A villanyautó összeszerelése üde délelőtti program a mai létszámmal, tehát komoly létszámleépítéssel kell számolni. A VW „bedobta”, hogy 23 ezer alkalmazottra a jövő villamosautó-gyártásában talán nem is lesz szüksége.

Olvasóinkat az alábbi két jövendölés érinti a legjobban: az autóalkatrész-kereskedelem volumene az alkatrészigény megváltozása miatt legalább 30%-kal fog csökkenni. Egy villanyautó költségei – a VW e-UP!-ot és hagyományos társát, a Cross UP!-ot (1 literes motorral) véve alapul – a szervizköltség havonta 27 kontra 43 €, az üzemeltetés költsége pedig 59 kontra 113 € összeget tesz ki. Más autó„párokra” is kiszámították, a viszonyszámok hasonlóak.

A címre visszatérve, „Az autógyártótól a mobilitásellátóig” megfogalmazás a VW-től származik és úgymond hivatalos. Az Audi még alternatívabban fogalmaz magáról: a jövőben a Digital Car Company megnevezést tartja magára nézve jellemzőnek.

Átállás lesz! Egy jó ideig a sokféleség fogja jellemezni a közúti mobilitást. A mai korszakváltó lánglelkű próféták szépen lehűlnek, de a konzervatívok sem tudják állásaikat sokáig tartani. Izgalmas pár évtized vár ránk! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kimaradjunk belőle.