Előfizetek 2016 november
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2016 november
A főszerkesztő üzeni

AUTÓ NEKIK ÉS NEKÜNK…

Tovább

Rohamléptekben változik az autótechnika. Az előírások és a konkurenciaharc kényszere szorítja a gyártókat az újabbnál újabb technikák beépítésére. Már nem lehet másképpen előbbre lépni, csak úgy, ha mechatronikai rendszereink mesterséges intelligenciával bírnak. Ma ezek közismerten a vezetőtámogató asszisztensek és ennek netovábbja, az emberi beavatkozást már nem igénylő járműhaladás. Mesterséges intelligenciának (AI – Artificial Intelligence) egy gép érzékelőkre, beavatkozókra épülő programja által megnyilvánuló intelligenciát nevezzük. Az intelligencia eleme a helyzetfelismerő, elemző és megkülönböztető képesség. Korábban mindenféle intelligenciát az élőlény, így az emberi minőség mértékének tekintettünk.

Az intelligencia, beleértve a mesterségeset is, az a képesség, hogy a nem pontosan meghatározott és még számtalan bizonytalan tényező által is befolyásolt cél elérése érdekében is tudunk döntéseket hozni. Az intelligenciától függ, hogy nem várt helyzetekben (például közlekedési baleseti veszélyhelyzetben) milyen jó és milyen gyors a reakció.

Az autótechnikában a gépi, mesterséges intelligencia „hétköznapi” fogalommá vált. Értjük ez alatt azt, hogy a mesterségesen létrehozott tárgy állandó emberi beavatkozás nélkül képes legyen válaszolni környezeti behatásokra (automatizáltság);

- a mesterségesen létrehozott tárgy képes legyen hasonlóan viselkedni, mint egy természetes intelligenciával rendelkező élőlény, még ha az azonos viselkedés mögött eltérő mechanizmus is húzódik meg;

- a mesterségesen létrehozott tárgy képes legyen viselkedését célszerűen és megismételhető módon változtatni (tanulni). Ma a gyárak a „ki tud több asszisztens funkciót, informatikai hálóba kötést kitalálni” őrült versenyében élnek. Mérnökök ezrei agyafúrt trükkökön, kijelzőkön agyalnak. (Minek kell a gesztusvezérlés egy középkategóriás autóba?). A világon, e területet illetően is súlyos fejlesztői mérnökhiány van, mert ezeknek a valós vagy mondvacsinált igényeknek kényszer a megfelelés.

Vitathatatlan, hogy többségük nem önmagáért való, van hasznuk. Egy régi mondás szerint: bolondbiztos megoldásokat bolondok fogják használni. Ha van is benne túlzás, alapvetően igaz. Ezek azt az érzést keltik, hogy már a mesterséges és intelligens védőangyalok olyannyira vigyáznak ránk, hogy nekünk már odafigyelnünk sem kell. Az ABS, ESP-nél mindig elmondják, a fizikai határokat ezek működése mellett is át lehet lépni és annak tragikus a következménye, még akkor is, ha az intelligens légzsákok, övek, a post-crash mozgásfelügyelet próbálják a következményeket mérsékelni. Gyönyörű és hasznos technikák ezek addig, amíg jók. A baj, nagyon nagy baj, ezután következik be. Ezek az autók lesznek korosabbak is, ezzel velejáróan el-elromlanak. Lesznek kisebb-nagyobb mértékben karambolosak is. Ezek a rendszerek ezt nem élik túl, elhalnak, mert helyreállításukhoz pénz kell, sok-sok pénz, és az nincs (a biztosító kézbe ad valamennyi összeget, mondván, így mindkét fél jól jár…). És hatalmas szaktudás kell a javításhoz. Itt már többnyire a bontós megoldás sem segít. 

Ma a hazai autóállomány, mellyel a független javítók találkoznak, mind közel veterán korú, átlagban túl vannak a 13–15 éven. Több olyan technika van bennük, melyet már nem is tanítunk. Sok lelemény kell a javításhoz, a szó szoros értelmében „áthidaló” megoldás. Egy a lényeg, az autónak mennie kell, mert kell a családnak az életvitelhez, kell a kenyérkeresethez. Nekünk, magyaroknak, a többségnek, de bizonyára bolgárnak, románnak, szerbnek, ukránnak is hasonló a helyzete. Ezzel szemben a ma a gyártósorokról legördülő autók űrtechnológiásak, a kis CO2-kibocsátás követelménye miatt rendkívül bonyolultak. Olyan műszaki megoldásokat tartalmaznak, amihez az átlag javító nem ér fel. Az autó belső égésű motorral már régen nem tartós fogyasztási cikk, addig jó, amíg jó, egyébként potenciális hibaforráshalmaz. 

Tartalom