Ma mintha kissé idegenül hangzana. Intelemként, parancsként gyakran halljuk, mondjuk gyermekeinknek, néha fenyegető hangsúllyal mondja a katedráról az iskola, a politika, mondják az egyházak, olvassuk az apró betűs láblécekben. Tele van ránk háruló kötelességgel a padlás. Úgy általában nem szeretjük, ha felemlegetik, figyelmeztetnek rá. Tudjuk, tudjuk – bólintunk rá elhessegetően. A fiatalok értékrendjében – tisztelet a kivételeknek – valahol leghátul van. A jogok, a jussok, a meg nem kapottak, a megcsorbítottak, a vélten jogosak – ezek vannak legelöl. És nem csak a fiataloknál.

Germanus Gyula fogalmaz valahol így: „Az emberek nem csak jogokkal, hanem elsősorban és főképpen kötelességekkel jönnek a világra.”

Kötelességeink vannak szinte mindenben. Családunkkal, élő és élettelen környezetünkkel és nem utolsósorban magunkkal szemben. Minden munkánkban van köteles felelősségünk. Nem önmagáért való dolog ez, nem szeretetszolgálat (bárcsak erősebb lenne ez az oldal), hanem érdek, önös érdekünk is. „Ha mindenki tudná a kötelességét, mennyivel könnyebb lenne az életünk!” mondás bizonyára igaz. A kötelesség érdekünket szolgáló józan megfontolás és e szerint való cselekvés. Egyben védelmünk is! Így nézve mindjárt nem katonás parancsba foglalt ránk háruló kényszer. Le lehet néhányat hozni arról a bizonyos padlásról…

A nagy társadalmi társas együttlétben nem az utolsó helyek egyikén vannak – úgy vélem – az autózásunkkal kapcsolatos kötelességeink. Ritkán szólunk erről, pedig sok mindent, igaz, csak nagyon általánosan megfogalmazva, előírásokba is foglaltak. Betartásukat nem érezzük elsőrendű kötelességünknek. A rendeletalkotók évek óta próbálkoznak részletesebben is rendeletbe, törvénybe foglalni az autó üzemben tartójának, vezetőjének műszaki vonatkozású kötelességét. Ügybuzgóságukat kevés siker kíséri. De nem kell mindent rendeletbe foglalni!

A kötelesség emberi megfontolás, hozzáállás, magunkra nézve vett kötelezettség. Sajnos ezt gyakran hamar felülírjuk, mert menni muszáj, mert nincs időnk, mert teljesítésére nincs pénzünk. Egy autós önkéntes kötelessége kapcsán engedjék meg, hogy hazabeszéljek. Sikerült pár éve megszerveznünk egy – külföldön az autósok kötelességtudatába már beágyazódott mozgalmat –, a „látni és látszani” őszi gépjárművilágítás-ellenőrzési országos akciót. Motivációt a közlekedésbiztonság ad, melynek fontosságára talán nem kell felhívni senki figyelmét. Kötelességünk tenni érte, például műszaki átvizsgálás és a szükséges javítás elvégeztetésével, mert ez érdekünk. Sajnos úgy látszik, ebben az érdek még nem elég erős… Itt egy alkalom, hogy kötelességtudatunkat felébresszük és gyakoroljuk!

A tudás megszerzése is valahol kötelesség. Ha nem tudok valamit, vagy nem tudok jól, lehetőséget, például egy autó megjavításának a lehetőségét vesztem el. És ez tovább gördül a vállalkozás, a családfenntartás problémájáig.

Kötelességünk lenne, és ez bizony nem önkéntes dolog, olyan autóval közlekedni, amely maradéktalanul megfelel a közlekedésbiztonsági és a környezetvédelmi előírásoknak. Testközeli érdekünk. „Az autót megvettem, az enyém, a tulajdonommal pedig azt csinálok, amit akarok” – gyakran hallott autótulajdonosi érv, amikor megrendel egy tuningot, kiheréltet környezetvédelmi berendezést, nem állíttat helyre biztonsági rendszert (légzsákot, biztonsági övet, hogy tovább e téren ne is menjünk) vagy minősítetlen, minősíthetetlenül vacak alkatrész beépítését kéri, sőt követeli. Azon kívül, hogy rendeleti előírást szeg meg ezzel, környezetével és önmagával szembeni, biztonságra vonatkozó kötelességét is elmulasztja. Autószerviznek, autószerelőnek (legálisnak, feketén dolgozónak) kötelessége lenne ezt nem teljesíteni és nem azt mondani, hogy ezt csak a maga felelősségére végzem el. Nem szép dolog a felelősség áthárítása, de ilyen nincs is. Csak közös, kölcsönös felelősség van. Jó lenne, ha a mi szakmánkban – és máshol is – érvényesülne.