A cím alapján nagyon sok mindenre gondolhatunk, most azonban csak egy téma felett gondolkozzunk el: meddig maradhat fenn az autójavító szakma viszonylag széles körben, meddig lehet valóban gépjárműveket javítani. Érzékeljük már, hogy egyre komplexebb, egyre nagyobb egységekből tevődik össze az autó. Az egységek gépészete és a szinte teljesen összeforrt mechatronikai egységek vagy megbonthatatlanok, vagy a gyártója nem ad hozzá alkatrészt, mert azt mondja, annak méretlánca, illesztései, egyedi kalibrációja a belejavítást nem engedi meg, tehát csak egyben cserélhető. Az egyedi alkatrészek is tudnak olyan finomak lenni, értsd például a felületi bevonatok minőségét, az illesztéseket, a szerelési nyomatékokat, hogy az kisipari szinten már nem újítható fel, alkatrész pedig, legalábbis gyári, nincs hozzá. Nagyon igaz ez a hibrid és villanyautó főegységekre nézve is, nem szólva a majdan beköszönő tüzelőcellás hajtás elemeire. Marad a csere új alkatrészre, komplett egységre vagy újragyártottra, azaz gyári felújítottra. Sok alkatrésszel ma is így van. Felújítani nem éri meg, újat kell venni. Nagyon hamar gazdasági totálkárossá válhat egy autó, ha értékes részei sérülnek, már egy okoslámpa is milliós tétel, nem szólva, ha radarjai sérülnek vagy „csak” a dízelek katalizátorsora, akár dupla, tripla turbója megy tönkre, de egy DSG is egy vagyon. Marad a fékbetét- és ablaktörlő csere?

A gyakorlat azt mutatja, messze nem így van. Nem lehet egyszer használatos egy autó, jó, amíg jó, utána már nem éri meg megjavítani, megy a bontóba. Ha igény van rá, és van, a fizetőképességhez megtaláltatnak az illeszkedő javítási megoldások. Öregebb autóknál, mert menni muszáj és a pénz meg (nagyon) kevés, a mobillá tétel, ha nem is olyan mint a gyári új, de megoldható. És nem „okosban”!

Régebben, 15–20 éve is féltünk a technikai jövőtől, és megoldottuk a problémákat, mára túl is léptünk rajtuk.

Nem lehet egy turbót, egy automata váltót, egy CR-rendszert vagy elemeit újra cserélni. Nagyobb a költsége, mint amennyit az egész autó ér.

Napjainkban is megszületnek a megmentő megoldások. Ha „magasabb szempontok” szerint nézzük, ez anyagtakarékosság, hulladékmentesség, CO2-kibocsátás-csökkentés – ma erről szól a világ.

A magyar vidék jár ebben az élen. Ott nagyobb a szegénység, szükségesebb a költségkímélőbb megoldás. Világtól eldugott helyeken dolgoznak azok a specialisták, felújítók, akik a javíthatatlant (ezt a gyártó mondja) megjavítják. Együttműködnek mikronra dolgozni tudó gépműhelyekkel, hegesztő, forgácsoló mesterekkel. Kis műhelyek rejtekén csodálatos gépparkokra lelhetünk. A nyugatiak csak a szájukat táthatják, hogy hidrodinamikus nyomatékváltók konverterét bontják, javítják, visszahegesztik, hogy CVT-tárcsákat geometria- – nem egyszerűen kúp az kérem – helyesen felújítanak. Hogy Európában talán csak nálunk tudnak HEUI-t újra tökéletessé tenni, de más dízeladagoló és injektor felújításában is élenjárók vagyunk. Hogy olyan kopáscsökkentő felületeket tudnak felrakni, mely az eredeti gyártmányon nem volt rajta. Technológiai szakértelem kell hozzá, olyan ismeretek és főleg óriási gyakorlat, mely az utóbbi évtizedekben mintha leértékelődött volna. Egy-két generáció esett ki, az idősebb szakik állnak ma is a gép mellett.

Vagy, hogy vannak olyan diagnoszták, saját gyártmányú műszereikkel, akik megtalálják a hiba valódi okát, míg mások lecserélik a fél autót.

Az autójavítás, felújítás természetesen, ahol indokolt, ahol lehetséges és megéri, a cserekorszak után, visszatér. Rákényszerülünk, és ez még az emberiségnek is jó!

Mennyi időnk van hátra az autójavításban? Ez nem lehet kérdés, mindig szükség lesz rá, a technika diktálja, mikor, mi lesz a teendőnk. Eddig is megbirkóztunk vele, miért lenne ez másképpen a jövőben.