„Engem azért érdekel a jövő, mert életem hátralévő részét abban szándékozom eltölteni” – frappáns idézet, többször is olvastam már, de soha nem néztem utána, ki mondta. Év végi editorialnak már régebben kigondoltam, hogy e köré építem mondandómat, így hát kutakodni kezdtem. Egyik meglepetés a másik után ért! Vártam, hogy a világirodalom nagy bölcsességkimondói között találom meg a nevet, de nem így volt. Az úr Charles Franklin Kettering (1876–1958). Ki Ő? Egyike a legjelentősebb amerikai autómérnököknek! Találmányok sorával szegélyezett szenzációs mérnöki életúttal, melyek közül az 1915-ben bejegyzett elektromos indítómotor tette őt igazán híressé, de nem kevésbé jelentős az ólmozott benzin és a freon hűtőközeg kifejlesztésében végzett munkája sem.

Egyszer írok majd róla.

Visszatérve mondására, egyetérthetünk vele, mi is az életünk hátralévő részét a jövőben szándékozunk eltölteni, ezért nem lehet senkinek sem közömbös az, hogy miként alakul. Lehet valamelyest tenni is érte, hogy hogyan alakuljon. A veszélyeket és a kihívásokat már ma is érezzük a bőrünkön. Ma el lehet rontani a jövőt! Szomorúan tapasztalom én is, hogy nem rövid távra ható dolgokban néha milyen rossz döntések születnek, miközben megy a politikai csatározás miatt a halogatás.

Szűkebb szakmánkban vitathatatlanul az első helyen áll a technikai haladás követelte tanulás, önképzés. Felismertük, hogy ez egy életen át tanulandó szakma. Mindig új és megújuló szerkezetek ismerete, az egyre összetettebb diagnosztika, a javítás lehetőségeinek a megismerése nélkül megrekedünk.

Az élet, így volt eddig is, jó alapokra építve majd meghozza a gyakorlatot. Reméljük, egyre kevésbé igaz, hogy a tapasztalat a tönkretett szerkezetekkel gyarapszik, mert ez ma már nagyon drága útja, módja a tanulásnak. Jó, ha biztosra tudunk menni. A mai veszély az, hogy az autójavításban – leszámítva a márkaszervizeket – egy jó 10, de inkább 15–20 éves múltban élünk. Ez az autó korosztály ad többségében munkafeladatot. Ezért van, hogy ami ma high-tech, arra sajnos sokan azt mondják: „ej, ráérünk arra még”. És naponta érhetik és érik is meglepetések a munkafelvevő mestert, mikor egy nem túl idős járművel jelentkeznek műhelyében.

Folyóiratunkban mindig van high-tech autótechnika, számtalan mai javítási probléma megoldását bemutató cikk mellett. Kérjük, ezeket se lapozzák át vagy morogjanak emiatt ránk, egyelőre csak raktározzák el, ízlelgessék a témát, mert erre kell készülni. Jó, ha időt adunk rá.

Vesszőparipámat ismét elmondom, mert a jövő egyik kulcsa: a szervezett, átgondolt szakmai továbbképzés szükségessége. A szakmánkban nincs ilyen. Pedig erre lenne fizetőképes kereslet. A duális szakmunkásképzés talán jó, de beszűkít. Ahová kerül a tanuló, jó esetben ott, annak a vállalkozásnak a munkafeladataiban specializálódik. Ez abban az esetben jó, amennyiben ott fog dolgozni, mert azonnal termelőerővé válik. Máshol azonban nagyon nem!

Az autós szakmák nem számítanak hiányszakmának, így a tanulók ösztöndíj-támogatása sem kiemelt. Ennek ellentmond az autójavítók mindenhonnan hallható panasza: a jó szakember ma ritka, mint a fehér holló.

A jövő az üzleti vállalkozásoknak nemcsak a szakmai top elérését jelenti (ilyen talán maradéktalanul nincs is), hanem azt is, hogy vállalkozásunkat a változó környezetbe miként tudjuk beilleszteni. Az emberi szokások, viszonyok, divatok, lehetőségek is folyamatosan változnak, és ezt a változást észre kell venni, a jobbak ennek eléje is tudnak menni. Ha nem így teszünk, egyszer csak azt vesszük észre, zárványként tengődünk és a levegő lassan elfogy körülöttünk.

„Az életben a valódi szándékod önmagad fejlesztése. Ha azt akarod, hogy sikerüljön, akkor mindig egy kitűzött cél felé kell haladnod.” És ez mindig valahol előttünk, a jövőben van. Sikerekben gazdag, egészségben teljes közeljövőt, azaz boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak!