A nehéz helyzetek furcsa dolgokat tudnak szülni. Az elkeseredés, a végveszély nem mindig racionális, sőt többnyire inkább meggondolatlan reakciót vált ki az emberekből. Megkezdődik a bűnbak keresése. A bajok forrása, oka mindig a külső körülményekben van, mindig a konkurencia, a rendelet, mások megrontó tevékenysége. Kevesen vannak azok, akik önvizsgálatot tartanak, reális helyzetelemzésre képesek, okosan alkalmazkodni tudnak ahhoz a helyzethez, melyet alapvetően úgysem tudnak megváltoztatni. Bátor döntés lehet az, ha valaki szakítani tud az eddigi tevékenységével, vállalkozása szekerének rúdját más irányba képes fordítani. Ez azonban többnyire nem megy: értünk valamihez, máshoz nemigen, beruháztunk, nem keveset, mely messze van a megtérüléstől, kialakult ebben a világunk, ez az életünk.

És sajnos nem mennek úgy a dolgok, ahogy kellene. Mit lehet tenni?

Első a vállalkozás átvilágítása. Meg kell keresni a veszteségeket, és azokat könyörtelenül csökkenteni kell. A multik könyörtelensége, ha nem is szimpatikus, de kicsibe is példa lehet. Meg kell keresni a kitörési pontokat, az akadályokat, és tenni kell a továbblépés érdekében. Például muszáj új műhelyrészt építenem, ahol a kishaszonjárműveket is fogadni tudom.

Az üzleti tanácsadók – ódzkodunk tőlük – tudnak használhatót is mondani. Rá tudnak világítani hibáinkra, rossz üzleti beidegződéseinkre, és ismerik a mai „dörgést”. (Ez nem a reklám helye…)

Sajnos ezzel szemben sokan inkább rossz irányban haladnak, ezt ma így mondjuk: paradigmaváltásra képtelenek.

Elküldi alkalmazottait és bújtatva alkalmazza, a munkavállaló szempontjából rosszabb feltételekkel.

Árat csökkent, alaposan megzavarva a többieket, leértékelve a szakmai munkát. Vajon miből él meg? Mi a praktikája? Valaminek lennie kell, mert különben tényleg nem létezhet. Kritikus ez, különösen a műszaki vizsgáztatásban, az ún. önrész terhére nem is lehetne árat csökkenteni. Mégis megteszik.

A verseny jó a fogyasztónak, vallják például az EU versenyhivatalnokai. Csak egy racionális határig, és nem mindenben. A késhegyre, az egymás lenyomására, megsemmisítésére menő verseny inkább gyilkos küzdelem. A mában emészti fel a jövőt, öncsonkító folyamatokhoz vezet.

A bizonytalan forrású, ezért (jóval) olcsóbb alkatrész- és eszközbeszerzések, a szürkébe hajlás, a nem alapos munkavégzés igaz, csökkenti a működési költségeket. Mint mondják, fennmaradásuk érdekében, a gyenge fizetőképességű megrendelők miatt rákényszerülnek erre. Észrevétlenül kerülnek bele egy lefelé menő spirálba, lehúzó örvénybe.

Az okokat keresve sokan a másik javítóban, vállalkozásban, a konkurenciában látják a bajok alapvető okát. Azokban, akik az alapvető követelményeknek – mondják – maradéktalanul nem tesznek eleget. Nem azonos feltételekkel „fociznak”. Őket meg lehet fogni, mert (még) legálisak. A hatóság figyelmét „lakossági bejelentéssel” kell rájuk felhívni – gondolják, és hallani, ma egyre többen meg is teszik. Magyarul: vélik, fel kell jelenteni, hogy tisztuljon a szakma. Itt tartunk!

A feketén javítókról azért nincs szó, mert velük – mondjuk ki – eddig senki, semmit nem tudott kezdeni. Szerintem a jövőben sem fog tudni. Ők a hivatalosan tartósan, tudatos munkanélküliek és sokadik műszakosok. Amíg szegénység van, ők is lesznek.

A legálisaknak a versenyképességét más eszközökkel kellene visszaszerezniük.