Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. október | Olvasson bele!

Autotechnika

szakfolyóirat

2013. június

A főszerkesztő üzeni

A TERMÉSZET TANÍTÁSA

A természet jóval régebben kísérletezik csodálatosnál csodálatosabb „konstrukciókkal”, mint azt az ember teszi. Vannak dolgok – látjuk így mi – amik egészen jól sikerültek és érdemes tanulni tőlük. A kezdetekben voltak nem egészen sikerült emberi másolások, hogy csak Ikarosz repülésére gondoljunk, igaz, az alapvetően jó volt, csak a hőterhelést nem bírta…

Újabb keletű „ellesések” közül például ki nem hagyható Leonardo da Vinci tanulmányai a szárny felépítéséről.

A természeti „konstrukciók” ellesésének, hasznosításának tudománya a bionika. A bionika olyan új, több szaktudományt átfogó tudományág, amelynek célja az élő természetben kifejlődött megoldások átültetése a műszaki gyakorlatba, abból a megfontolásból is kiindulva, hogy a természetben fennálló természetes kiválasztódás az optimális megoldásokat jelenti egy-egy problémára. Az angol bionics szót – mint azt a lexikonok írják – nyilvánosan először Jack E. Steele amerikai repülőmérnök használta 1958-ban egy tudományos konferencián tartott előadásában, amit a görög biosz (jelentése: természet) és a technika (angolul: technics) szavak összevonásából származtatott.

Bár új keletű kifejezésről van szó, de arra, hogy az ember a természetből ellesett megoldásokat megpróbálja mesterségesen, saját hasznára előállítani, már sokkal korábbi példákat is látunk. A természetben fellelhető konstrukciós elemek ember alkotta szerkezetek tökéletesítésére való felhasználására jó példa a csontok belső finomszerkezete, aminek alapján újszerű rácsos szerkezetek konstruálhatók. Az áramlástechnikában, a testek közegellenállását illetően, számos élőlénytől tanultunk és ezt pár évvel ezelőtt több autógyár büszkén ki is emelte. A robottechnikában, a képalkotó eljárásokban, a hőháztartásban is számos elem bionikai megoldású. A biológiai és mesterséges neurális hálózatok is szép példa erre, és ne feledjük a ma az egyik legfontosabbat, a nanostruktúrákat se.

Van mit tanulni a természettől! És az ma még csak sejthető, hogy milyen csodálatos eredményeket hozhat.

Vajon lehet-e tanulni mást is az állatoktól?

Az etológia, a biológiának az állatok viselkedésével foglalkozó ága szerint megfigyelhetőek olyan viselkedések, amelyeket az állatok magáért a társas kapcsolatért folytatnak és nem létszükségletekért, hanem a csoport életben maradásáért.

Valamikor évekkel ezelőtt az interneten megjelent egy filozofikus okfejtés: lecke a vadludaktól. Most ismét rátaláltam. Talán van, aki eddig még nem hallott róla. A „lecke” így indul: „gondolkoztál már azon, hogy miért repülnek V alakban a vadludak?”

Amikor egy madár suhint egyet a szárnyával, az felhajtóerőt képez az őt követő madár számára. V alakban, az egész csapat legkevesebb 71%-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül repülnének.

Amikor egy lúd kiesik a V alakból, hirtelen úgy érzi, mintha mázsás súly húzná lefelé és gyorsan visszatér a csapathoz. És jön a levonható tanulság: csakúgy, mint a ludak, azok az emberek, akik azonos irányba tartanak és közösséget alkotnak, gyorsabban jutnak el a céljukhoz, mint azok, akik teljesen egyedül póbálják meg azt. A hazai szakmai érdekvédelmi egyesületek sajnos nem mondhatják el, hogy az emberek többsége ezt a tanítást magáévá tenné.

Amikor egy lúd elfárad, kissé hátramarad és egy másik foglalja el a helyét a V csúcsán. Ha az emberek olyanok lennének, mint a ludak, rájönnének, hogy a sikerük egyértelműen a közös munkájukon múlik, felváltva vállalva a munka nehezét és osztozva a vezetés terhein.

A hátul repülő ludak hangos gágogással bátorítják az elsőket a sebesség növelésére. Fontos, hogy a hátulról jövő „gágogásunk” bátorító legyen az előttünk haladóknak. Különben csak gágogás marad.

Amikor egy lúd megbetegszik, két másik lúd is lemarad vele a V alakzatból és követi, hogy védelmet nyújtsanak számára.

Addig maradnak vele, amíg erőre kap, vagy elszenderül. Akkor ismét útra kelnek, hogy beérjék saját alakzatukat vagy csatlakozzanak egy másikhoz, amelyik természetesen befogadja.

Van, aki hallgat a vadludakra? Van, aki figyel a természet szavára? A sok emberi butaságot és felelőtlenséget a természet sokáig nem tudja elviselni. És ha nem viseli már el, annak egyedül csak a természet, benne az ember látja végzetes kárát.

Dr. Nagyszokolyai Iván


hirdetés