A versenyek haszna

A megmérettetés, kihívásoknak való megfelelés mindig is az egyéni fejlődés motorja volt. Napjainkra ez annyira felerősödött, hogy ma már bekerülni valahová (állásba, iskolába), elnyerni ösztöndíjat, előbbre lépni, presztízst fokozni szinte csak felvételivel, interjúsorozattal, egyéni kiemelkedő teljesítménnyel, versenyhelyezéssel lehet.

Hozzá kell szokni mindenben az egymással való összeméréshez. Ennek a technikáit tanulni kell, és gyakorlatot kell benne szerezni. Tudni kell megnyilatkozni, jelentkezést, szakmai életrajzot, motivációs levelet megírni, majd meggyőzően előadni a dolgokat.

Lehetőséget is kell teremteni erre gyerekkortól kezdve, hogy a fiatal megszokja ennek a világát, beletanuljon, gyakoroljon, ne legyenek félelmei, gátlásai, bátran mozogjon ebben a közegben. Embere ugyan válogatja, de ez is megtanulható.

Nem szeret a gyerek szerepelni, okos, de nagyon magának való, azt várja, hogy majd valaki felfedezi lappangó zsenialitását. Ilyen nincs! Mutatni kell mindenkinek magát!

Vannak, ahol a szülők ezt megértették, és gyerekük képességeit felmérve, tudatosan is felkészítik, irányítják. Az iskolának is erre kell törekednie. A felsőoktatásban – remélem, vannak kivételek – személytelenné vált a képzés. Szóbeli vizsgák nincsenek, csak tesztek, e-dolgozatok, kérdőívek.

Mesélik, hogy például nyugati autógyárakban a duális szakképzés során, ami akár négy év is lehet, folyamatosan felmérik a fiatal előrehaladását, képességeit és ennek ismeretében irányítják – egyénre szabottan (!) – a képzését. Kihozzák belőle azt, amiben jó, amit erősíteni lehet és kell. Természetesen ez a képző érdeke, hogy jó munkaerő lépjen be a termelésbe, a megfelelő ember, a megfelelő helyre. Ez az embernek sikerélményt ad.

Tömjük a gyerek fejét egyirányú módon, aztán majd ő később hasznosítja. Ez nem felkészítés. Motiválni kell, vele együtt haladni, és engedni. Olyan ez, mint a biciklizni tanulás. Magam is mennyit futottam, tartva a gyerekkel együtt a kerékpárt, míg egyszer csak megtartotta az egyensúlyát, majd tudott gyorsítani, kanyarodni, megállni, majd indulni. Mindennel így van.

Sajnos a képzésben nagyon sok helyen nincs meg a gyerek egyéniségének gondozása, a feleléstől való félelem ivódik bele, és nem kisebb-nagyobb sikerek adta motiváció. A „dolgozz ki valamit, csináld meg, azt mondd el, védd meg” szoktatja őket az önállóságra.

Szinte hallom szakképzésben dolgozók hozzáfűzését: ahol van tanuló, ott is tömegtermelés folyik, gyenge az emberanyag, nem érdekli őket a szakma, nincs szaktanár és szaktanár-utánpótlás, a nyugdíjas tapasztalt szakik nem taníthatnak, nincs műhelykapacitás, nincs pénz alapanyagra, szerszámra, a pénzhozzáférést nagyon nehézzé, körülményessé tették és így tovább. Azt, hogy mit lehet tenni, én sem tudom, nem is tisztem tudni, de a rosszat nem szabad konzerválni! Mondják ma ezt sokan, elsők között a kamara, amelyet türelmetlenül nyomnak a multik – esetünkben az autógyártók és autóipari beszállítók: a szakképzést át kell alakítani, ott a német példa, tessék átvenni. Sok szakma, sok gyakorlat, élesbe menő dolgok közelébe kerülni.

Térjünk vissza a címben foglaltakhoz, a tanulmányi versenyekhez, vetélkedőkhöz. Úgy gondolom, nagy szükség van rájuk. Megmozgat iskolát, tanulót, tanárt, szakmát. Célt ad, motivál, lehetőséget a kiemelkedésre. Reflektorfénybe hoz iskolát, tanulót, tanárt. A felkészülési folyamat adja az értéket, a verseny az előadás, a színpad. Diplomavédésre készülő hallgatóimat is arra tanítom, hogy a védésnek rendkívül jól felépített „színházi” előadásnak kell lennie. Van benne valami kis művészet is, hisz magukat kell eladni.

A verseny érdeket szolgál. A versenyzőnek – reméljük, tudatosul benne – az ő egyéni pályáját szolgálja.

A verseny kiíróinak, támogatóinak is érdeke kell, hogy hozzá fűződjön. Ezért ad pénzt, tesz bele energiát. Olyan versenyt akar, mely szakember-utánpótlását szolgálja, melyben műszereivel, berendezéseivel, szoftvereivel, technológiai anyagaival dolgoznak. Az ipar, a vállalkozók, a szakmai szövetségek kezdeményezte szakmai versenyeknek van jövőjük.

A jelenlegi állami versenyek belterjesek, és erősen hordozzák maguk korlátait. Az autósszakmák tanulói együtt versenyeznek a repülősökkel, vasúti dízelmotorszerelőkkel. Hátrányára, hogy a mai, több elemében elhibázott modulstruktúrát is tükrözi a verseny. Erősen iskolafüggő, a rendező iskola túlzott előnyt élvez. A mai állami versenynek nincs kimenete az Euro Skills versenyekhez. A szakmai tanulmányi versenyek, különösen az OSZTV autósversenyeinek jövőjén van mit átgondolni, mert a versenyek fontosak.