Ismét óévet búcsúztatunk, és az új év esélyeit latolgatjuk. Autósszakmánk szemszögéből látjuk, de ez nem egy szűk rés a világra. Az automobilizmus a hi-tech, a technológiai, az energetikai láncfejlesztések elsőszámú területe, már csak azért is – így mondják az értők –, mert mostanában kell ismét kitalálni az automobilt évszázadunkra. Az autóipar messze több, mint egy az iparágak között. Sokaknak nemzeti, nemzetek feletti presztízs, gazdasági indikátor, maga „A” mobilitás.

A magyarországi helyszínű autógyártás, autógyártáshoz kötődő iparvállalatok nemzetközileg is jelentősek, erre büszkék lehetünk, de ez még nem tesz minket rendbe, a mi bajaink sajnos ennél hétköznapibbak, nagyon is hétköznapiak.

„Segítség! Vállalkozó vagyok!

Mindegy, hogy cipészműhelyben javítja a kopott cipőket a vállalkozó, vagy összetört autót kalapál, esetleg márkakereskedőként végzi tevékenységét, a problémája, illetve az igénye ugyanaz: a nehézségek ellenére szeretné folytatni a tevékenységét, és emelt fejjel szeretne vállalkozni, adózni! De ehhez több évig azonos, nem változtatott, átlátható adórendszer, megfizethető közterhek lennének szükségesek. Nagymértékben segítene az egyszerű vállalkozó által is elvégezhető adminisztráció. Az oktatás, a közalkalmazottak, az egészségügy finanszírozási problémái miatt bűnbakként emlegetett vállalkozóréteg rehabilitációra szorulna… Ha most nem sikerül minimális életfeltételeket kivívnia a vállalkozórétegnek, akkor jelentős részük kénytelen megszűnni, ezzel a munkanélküli tengődő réteget gyarapítja. Lehet, hogy ismét a „3 millió koldus országa” leszünk. Ha a vállalkozó megszűnik, megszűnik az alkalmazottainak, segítő családtagjainak is a munkaviszonya, egzisztenciák kerülnek komoly veszélybe. Talán ez nem következik be, hiszen az iparos, a kereskedő kemény elszántsággal próbálja megtartani vállalkozását, de szüksége van a Pénzügyi Kormányzat segítségére, megértésére.”

Ezeket a sorokat az Autószaki 1996/10. számában, 15 éve írta Szénási Róbert, aki ma – sokakkal együtt – azt kérdezi: Változott-e jó irányban a vállalkozók helyzete és a vállalkozók megítélése azóta?

A középosztály, ha úgy tetszik a bázisnak mondott polgári réteg és ennek kis- és középvállalkozásai adják a gazdaság motorját – így tartják ezt a világon minden fejlett gazdaságú országban. Ha baj van, akkor akár más rétegek rovására kell őket időlegesen helyzetbe hozni. Miután ők terhelhetők, ahelyett, hogy a jövő érdekében engednék megerősödni, a pillanatnyi problémák megoldása érdekében őket szipolyozzák (vélik: eddig is mindent kibírtak). És ilyen esetben nem kell álszent módon a politikának, kormánynak nagyot csodálkozni, hogy ejnye… Keresik, mert rákényszerülnek, a túlélés minden útját, módját.

A másik gazdasági motor a mobilitás. Engedni kell, kellene akár szubvencionáltan is, hogy a vérkeringés egészséges legyen. Ha van mozgás, van minden. Nálunk az autóközlekedés és ami hozzá kapcsolódik, a gazdaságpolitika fejőstehene. Feledni látszik, hogy aki fejni akar, annak etetni is kell.

Ha Európa nyugati fele reménykedik is a 2012-es év nehéz, de stabilizálódó, az autózást illetően enyhén javuló kilátásaiban, a többieknek, így nekünk is, ez csak hiú ábránd.

Az erőseknek elege van a megsegítésből, az őket terhelő nivellálásból; ballasztjaiktól szabadulni akarnak. Valaha az EU szinte rohamtempójú bővítését a piacszerzés, az olcsó munkaerő indokolta. Ma figyelme, segítsége már nem ezekre az országokra irányul, mert vannak új vadászmezőik, ahol termékeiknek biztos piacot találnak, és sokkal nagyobb profitot realizálnak. Például a német autógyártók szenzációs 2011-es évet zárnak, a VW egymaga 
1 millióval több autót adott el az idén Kínában, mint 2010-ben. A német autógyárak adják el a világ minden ötödik autóját. A tőkehozamuk 21%-os! Várhatóan 2011-ben a világon rekordszámú autót gyártanak és értékesítenek, 65,4 millió darabot.

2012-ben már igencsak közelről kell szembenéznie a világnak néhány kegyetlen dologgal:

– erős polarizálódás várható, az előremenekülők el tudnak szakadni, a lemaradók esélytelenek lesznek a felzárkózásra,

– az erőseknek ma a lemaradók (nem Afrikában, hanem például Európában!) felzárkóztatása nem gondja, (vessenek magukra, hogy ide jutottak, másszanak ki a bajból maguk, a saját erejükből),

– az erősek azokra a régiókra, államokra koncentrálnak, ahol fejlődésük, gazdaságuk alapjai rejlenek (piac, technológiatranszfer, ásványanyag).

A tőkekoncentráció – vele az autóipari globalizáció – minden eddigit felülmúl és a tőkesúlypontok is máshová helyeződnek.

A régi módon már nem mennek tovább a dolgok – ez már evidencia. A régi rutinok, régi receptek már használhatatlanok, az egyéni életviteltől kezdve a globalizált folyamatokig. Aki ezt nem ismeri fel, az újat nem keresi, az újhoz nincs „kanala”, nem alkalmazkodik, az kihullik. Mostanában kell (ismét) kitalálnia az emberiségnek a „hogyan tovább”-ot. Eközben a gyengék elhullanak, szövetségek felbomlanak, az újrafelosztás (gazdasági, politikai) közben szép csendben tart.

A jövő év lehet, hogy az erőseknek mérsékelten jó lesz, a gyengéknek azonban további süllyedést hoz a reménytelenbe.

Vajon kinek jó a szétszakadó, átrendeződő világ? Rövid távon, talán hosszú távon is a tőkének, a spekulációnak.

De hol vannak a felelősen gondolkodók?