Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. szeptember | Olvasson bele!

Autotechnika

szakfolyóirat

2010. június

A főszerkesztő üzeni

TALÁN MOST?!

A cím akár lehetne egy film címe is, melynek első darabja nagy siker volt és ezért az alkotók – az ismételt kasszasiker miatt – elkészítették a folytatást is. Bár így lenne, de itt és most sajnos nem ez a helyzet.

Pontosan négy évvel ezelőtt írtam ugyanitt, a vezércikkbe, hogy „Talán most?”. Az apropót az adta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (később lett azzá), új vezetést kapott, és reméltük, hogy akkor csak remélt reformtervei jobbat fognak hozni, mint az addigi gyakorlat volt.

A kormányváltás után a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál ismét komoly átalakítás várható. A „vezércsere” lapzártánkkor már megtörtént, és főigazgatói szinten is van mozgás. Halljuk, hogy a „felállás” is változik: régiós vagy inkább megyei szinten. Az átszervezés mindenhol az újonnan jöttek privilégiuma, lehet jó és lehet rossz. Időt nyernek vele, úgy tűnik, mintha valami érdemit tennének, elküldhetnek embereket, hozhatnak újakat. Mint mondtam, ez lehet jó és lehet rossz is. Sokszor az a baj, hogy ami működik (talán inkább jól, mint rosszul), azt megbolygatni nagy hirtelen, az meggondolandó. Nem kis létszámú érintettségről van szó, nagy ügyek átalakítása, nagy zavart kelt(het).

Azt, hogy mi minden történt eddig, jól tudjuk, átéltük és átéljük. A törekvéseket is ismerni véljük, habár a hatalmi, hatóságok és minisztériumok közötti körkörös ki kit győz le küzdelmekben nem rajzolódott ki tisztán a jövő.

Az a fájdalmunk, hogy a lényegre jut a legkevesebb figyelem, az autó tényleges megvizsgálására. (Az autóban lévő közlekedésbiztonsági elektronikusan irányított rendszerek ellenőrzése témájában csak „a hát az kérem komoly probléma…” válasz hangzik el, de a kamerák felszerelése és árnyékolása kardinális kérdés.) Ha még nem is tartunk ott, hogy a „fürdővízzel kiöntjük a gyereket is", de ott már igen, hogy nem a „gyerekre”, hanem például a lavór adminisztrációjára és ellenőrzésére fordítjuk a legnagyobb figyelmet.

Négy évvel ezelőtt ezt deklarálták: „Átfogóbb politikai irányító, koordináló szerepet kell a minisztériumoknak vállalni, és ke­vésbé elmélyülni a szakmai kérdésekben.” Hallottuk azt is, hogy tegyünk mindent a maga helyére, az végezze az adott tevékenységet, aki arra szak­mailag, gazdaságilag hivatott. A vállalkozói szfé­rának teret kell nyitni.

A rendszerváltás lényege – hittük akkor, és sze­retnénk hinni ma is – a gazdaság kapitalista útra terelése, gyökeres reformja. Az állam arra vigyáz­zon, hogy csak a feltétlenül szükséges mértékben legyen jelen. A dolga (többek között) az ellenőrzés vagy az ellenőrző szervezet felügyelete.

A járművek műszaki megvizsgálásában – távol­ból vetett első pillantásra – az állami és a privát szféra együttes feladatvégzése nem tűnik elhibá­zott konstrukciónak. Közelebbről nézve elve is, de gyakorlata kiváltképpen már ezer sebből vérzik: csak a tiszta struktúra hiányzik, ehhez tartozóan – piaci érdektől vezérelten (az állami oldalról!) – kézi irányítású. A hatósági jogalkalmazó feljogo­sító, ellenőrző, közben igazi piaci szereplő, mo­nopolhelyzetű feladatkiosztó, versenykorlátozó, miközben saját hibáit illetően számonkérhetet­len, ellenőrizhetetlen. Az elmúlt évben – más te­rületeken – már elkezdődött a profiltisztítás: szá­mos minősítőintézet tevékenysége a vállalkozói szférába került.

Az egységes közlekedési hatóság, mely nevé­vel ellentétben nem igazán egységes, rendelke­zései sokszor megkésetten jelennek meg, nem kiforrottak, nem egyértelműek, a pénz- és adó­ügyi előírásokkal nem harmonizáltak, kiskapukat megengedők vagy a kiskapuk lehetőségét észre nem vevők (ezt a vállalkozó azonnal kihasznál­ja!), ügymenete – van rá példa – leiratokkal mó­dosított. A vállalkozói kör ezt nehezen tolerálja. A vállalkozás egyet visel el nehezen: a kiszámítha­tatlanságot. Ahol beruházni kell, annak meg kell térülnie. Ha a játékszabályok gyakran változnak, ez kerül veszélybe.

A közlekedés felügyelete állami feladat. Előbbre léptünk az elektronikus adat­kezelés integrált rendszerében, a to­vábbképzésben. Igazságta­lanok lennénk, ha a technológiafejlesztésben, az informatika terüle­tén, a továbbképzésben nem említenénk, hogy volt fejlődés. Ha egyenként nézzük meg ezeket, saj­nos meg kell állapítanunk, hogy többnyire mind­egyik gondokkal terhelt.

A torz pénzügyi szabályozás és a liberalizáció adja és hozta a legnagyobb bajt! A liberalizációt a szakma követelte – ez igaz, de nem parttalanul, ahogy most van.

Nekünk „egyszerűnek” tűnik a már régóta javasolt struktúra, mely tiszta képletű: mindenki a helyén van benne, az alá- és fölérendeltségek egyértelműek, senki nem „maszatol” bele a másik munkájába. Ez így itt leírva olyan egyszerűnek tűnik.

„Talán most? II.” – várjuk, hogy ez már „kasszasiker” 
legyen.

Dr. Nagyszokolyai Iván


hirdetés