Sokat gondolkoztam, hogy milyen hangvételű vezércikket írjak. Ha már az előző számban dr. Nagyszokolyai Iván nem söpörte a problémákat a szőnyeg alá, úgy gondolom, hogy a 22 éves érdek-képviseleti munkám megköveteli és fel is jogosít rá, hogy folytassam szakmánk kezelhetetlennek tűnő problémáinak felsorolását és megvilágítását. 2009 szeptembere óta rengeteg szakmai anyagot és javaslatot juttattunk el a szakminisztériumhoz és a felügyeleti hatóságokhoz. Nem tudom, mert nem kaptunk visszajelzést, hogy konkrétan mi lett a sorsuk. A megjelenő rendeletekből javaslataink nem köszöntek vissza.

Az autójavító szakma vajon a mi szakmánk? Kezd olyan érzésem lenni, hogy kezd kicsúszni a kezeink közül. Mi ezt tanultuk, ezt akarjuk művelni, és nem akarjuk átengedni azoknak, akik kinevezik önmagukat „garázs-technikusoknak”, és adózatlan tevékenységükkel a feketegazdaságot erősítik. Úgy érzik, most nekik áll a zászló, most mindent lehet, úgysem tudják és nem is akarják ellenőrizni őket komolyan.

Sajnos olyan „Mekk Mesterek” jelentek meg, akik úgy gondolják, hogy mindent tudnak és mindent meg tudnak oldani a tudatlan megrendelő zsebére. Mi kellett ehhez? Ehhez nem kellett más, csak az a folyamatos engedékenység, nemtörődömség az ellenőrző szervek részéről, amelyet rendszeresen tapasztaltunk az elmúlt években. Ki kell mondanunk, hogy nemcsak a mi szakmaterületünknek, de az egész társadalmunknak ez egy komoly problémája, hogy ma már sikk az, hogy a rendeleteket, törvényeket egyesek megszegik, ráadásul még dicsekedhetnek is vele! Megtehetik!

Megtehetik, mert a szabályozás megengedi. A feketemunka gyakorlatilag nem büntethető, nem megfogható és nem adóztatható! Ez felháborító, hiszen helyettük sajnos a hivatalosan bejelentkezett, néha több tízéves múltra visszatekintő – legálisan működő – vállalkozások fizetnek, de lassan már ők sem tudják a közterheket vállalni.

Ki kell mondanom azt is, hogy az elmúlt időszak törvényi rendelkezései és egyéb rendeletei egyáltalán nem mondhatóak szakmailag megalapozottnak és végrehajtásában vállalkozóbarátnak sem. Fel kell emelnünk a hangunkat e „ténykedés” ellen, mivel úgy érezzük, hogy a szakmát igazából a SZAKMA tudja irányítani és kontrollálni.

Ebben úgy gondolom, maximálisan partnernek kellene lennie a szakminisztériumnak és minden szakmát érintő hatóságnak! A folyamatosan elhibázott döntések oda vezettek, hogy jelen pillanatban teljesen átláthatatlan és kezelhetetlen a járműfenntartó tevékenységet végző vállalkozások helyzete. Szakmai döntéseket elsősorban a szakma hiteles képviselőinek és a vele együttműködő, a jogalkotásban részt vevő szakembereknek kellene meghozniuk. Jelen pillanatban Magyarországon, e szakmaterületen belül működik az egyik legnagyobb feketegazdaság, melyet csak úgy lehet „kifehéríteni”, ha a vonatkozó törvényeket és rendeleteket a szakma legális gyakorlóitól beszerzett hiteles információk alapján alkotják meg.

A 2009-es évben született rendeletek halmaza megállapításom szerint szakmailag nem megalapozott, kapkodva készültek, sok esetben átláthatatlanok; a pontatlanságok, hiányosságok kaotikus helyzetet teremtettek. Az autójavítói társadalom egésze, a vállalkozások alkalmazottai, családjai óriási károkat szenvedtek. Nem is beszélve ennek kihatásairól, hiszen Magyarországon a legveszélyesebb üzem és legnagyobb létszámú működő struktúra a közlekedés, ami az egész magyar társadalomra és annak mindennapjaira befolyással bír. Kezdenek tűrhetetlen állapotok uralkodni a gépjármű-üzemeltetés, megvizsgálás, javítás területén, melyet csak újragondolt komoly vállalkozói, szakmai korlátozásokkal és rendeletekkel lehet helyrehozni.

A közúti ellenőrzések fokozása és jogi hátterének biztosítása életbevágóan fontos, melyet a szakma minden szereplője ma már nagyon időszerűnek tart. Az általam képviselt javítói kör felelős ezeknek a járműveknek a mindenkori balesetmentes üzemeltetéséért. Egyes vállalkozások hosszú évtizedek óta végzik ezt a tevékenységet és életüket, évtizedek alatt megszerzett gazdasági erejüket, egzisztenciájukat tették fel a hiteles és legális vállalkozás működtetésének érdekében. Ezen vállalkozások évtizedeken keresztül nevelték, oktatták, tanították azt a szakembergárdát, akik a szakképzést és felnőttképzést rosszul meghatározó jogszabályok miatt, már nem tudnak részt venni a szakma művelésében.

Eljött a változás ideje, olyan jogszabályi környezetet kell teremteni az e területen működő vállalkozásoknak, hogy azt olvashassák ki belőle, hogy van jövőjük, van biztonságuk, tudnak tervezni, tudnak munkahelyet teremteni.

E szakmának lenne feladata a járművek mindenkori hadra foghatóságának biztosítása, ha a nem megfelelő szabályozókkal nem gátolnák meg benne. Milyen egyszerű is volt autót javítani sok évvel ezelőtt, mikor nem kérdőjelezték meg, hogy ért-e hozzá, van-e engedélye, tudja-e teljesíteni a feltételeket, mert volt I. fokú iparhatóságunk, aki ellenőrizte mindezt, nem úgy, mint ma. Egy javítót lassan megmondhatatlan, hogy hány törvény, hány szabályozó, milyen bejelentési kötelezettségek és mi minden más sújt. Ez már tűrhetetlen káoszt okoz mindennapjainkban. Nagyon sok mindent fel tudnék sorolni, hogy mi minden kellene ahhoz, hogy valaki kimondhassa, hogy ő egy hivatalos autójavító vállalkozó.

De kérdem én, ki fogja ellenőrizni és felelősségre vonni a „garázs-technikusokat”, akik a legelső baráti telefonra ugorva, feketén beszerzett alkatrészekkel, internetről letöltött programokkal, adózatlanul „javítják”, erősen bütykölik az autókat – sokat tönkretéve – mindenféle felelősség nélkül?

Úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy a járműfenntartó tevékenységet végző vállalkozások jobban meg legyenek becsülve és a nekik kijáró szintre emelkedjenek a jármű-üzemeltetők szemében. Ez nemcsak a mi szakmánk feladata, hanem úgy gondolom, ez össztársadalmi probléma, melyet megfelelő szabályozással, a médiát a szakma mellé állítva kell megoldanunk.

Ezért összefogásra kérem szakmatársaimat, valamint a felelős minisztériumi vezetőket, akik megfelelő szabályozással most, a változások idején, igazán tudnak tenni a legálisan működő autójavító vállalkozásokért!